Belföld

Trafikügy: Közösen tiltakoztak ellenzéki pártok Békéscsabán

trafikmutyi ( trafikmutyi)
trafikmutyi ( trafikmutyi)

A tüntetésen, amelyen több tucatnyian vettek részt, az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt 2014 mozgalom megyei szervezeteinek vezetői mondtak beszédet.

A demonstráción Varga Zoltán, az MSZP Békés megyei elnöke, országgyűlési képviselő kijelentette: “galád módon”, az egészségvédelem jelszava mögé bújtatva született meg a trafiktörvény, és világraszóló botrány lett belőle. Hozzátette: mindent eszközt fel kell használni a visszaélések bemutatására.

Bod Tamás, az Együtt 2014 alapítója “mutyiország mutyi pártjáról” és annak “mutyi ügyleteiről” beszélt, amelyektől nem lehet látni a valóságot.

A milliárdos dohánypiac újraosztása valósult meg, ahol a hazai dohányforgalmazás 70 százaléka vidéki boltokban történt – jegyezte meg beszédében Dancsó Tibor, a Demokratikus Koalíció békéscsabai elnökségének tagja. 
Miklós Attila, az MSZP békéscsabai szervezetének elnöke szerint összefogással lehet leváltani a “föld- és a trafikmutyi világot”, hogy az onnan kizártak esélyt kapjanak.

A tüntetés végén a pártok képviselői “Orbán káros az ön és környezete egészségére”, ” A trafikmutyi és a dohányzás politikai impotenciát okoz” jelmondatokat tartalmazó levelet helyeztek el egy borítékba. A leveleket Vantara Gyulának (Fidesz-KDNP), Békéscsaba polgármesterének, Kovács Józsefnek, a Fidesz gyulai választókerületi elnökének és Erdős Norbert Békés megyei kormánymegbízottnak postázták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik