Belföld

Egyre veszélyesebb a Duna?

lánchíd (lánchíd, )
lánchíd (lánchíd, )

Több mint kétszer annyian, 25-en fulladtak idén eddig a Dunába, mint tavaly, amikor ugyanebben az időszakban 12-en.

Ezt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Barnácz István, a Duna Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője mondta. Hangsúlyozta: a halálesetek mintegy fele öngyilkosság volt, a többi többségének nem tudni az okát.

A sajtótájékoztatón átadott sajtóanyag szerint évente mintegy 70 ember veszti életét a folyóban, egyebek között a fürdésre vonatkozó írott és íratlan szabályok figyelmen kívül hagyása, gondatlanság, figyelmetlenség és felelőtlen magatartás miatt. A hatóságok a további tragédiákat figyelemfelhívásokkal, általános iskolai előadásokkal próbálják meggátolni.

A rendőrség szerint a vízbefulladt emberek többségéről környezete úgy tudta, hogy az illető tudott és szokott is úszni, a tragédiák pedig általában a part közelében, 15-20 méterre történnek. A sajtóanyag szerint sokan nincsenek tisztában saját teljesítőképességükkel, így túlzott kockázatot vállalnak; sok esetben már a szezon első szabadvízi fürdése végzetes következményekkel jár.

Barnácz István elmondta: a vízi rendőröknél a nyári hétvégeken megerősített szolgálat van náluk, és korlátozták azt is, hogy a szezonban mennyi szabadság vehető ki. A folyó és mellékágai 800 kilométeres szakaszt felügyelnek mintegy 150 emberrel – tette hozzá. Az MTI kérdésére a rendőrkapitányság vezetője arról is beszámolt, hogy 2012 áprilisa után, a szabálysértési törvény változásával a vízirendészeti szabálysértési bírság addigi 20 ezer forintos felső határa 150 ezer forintra változott, és a helyszínen is megbírságolhatók a szabályszegők, nem kell feltétlenül feljelenteni őket. Ennek eredményeként a szabálysértések miatt tett feljelentések száma drasztikusan, mintegy 50 százalékkal csökkent, ugyanakkor a bírságolások és a bírságként kiszabott összegek mintegy négyszeresére emelkedtek.

Barnácz István felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a cselekmény súlya, körülményei indokolttá teszik, akkor elsősorban a figyelmeztetés lehetőségével élnek a vízi rendőrök, ezek száma is nagyon jelentős volt tavaly. Kérdésre válaszolva arról is beszámolt, hogy tavaly mindössze két halálos kimenetelű vízi közlekedési baleset történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik