Belföld

Bory-szobrot ajándékozott a városnak a Bory család

Bory Jenő: Antik Magyar Nemes szobrát ajándékozta oda az egykori fehérvári művész családja Székesfehérvárnak a 2013-as Szent István Emlékév keretében. A Bory-várban tartott házi ünnepségen a Herendi porcelánból készült alkotást a város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester vette át.

Bory Jenő alkotásával gazdagodott Székesfehérvár művészeti anyaga, hiszen a fehérvári művész családja tegnap ünnepélyes keretek között adta át a szobrot városunk polgármesterének a Bory-várban. A Herendi porcelánból készült alkotás ajándékozásával Bory Jenő és Szent István emléke előtt is tisztelegve mondott köszönetet a család a városnak.

Az belső udvarban tartott kis házi ünnepségen Bukosza Zita, a IV. Fehérvári Versünnep második helyezettje Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című versét szavalta el, majd a család részéről Dr. Csermák Kálmán, Bory Jenő unokája emlékezett meg arról, hogy a város önkormányzata az évek során milyen sok segítséget adott a családnak abban, hogy az örökséget gondozzák. „A támogatásnak köszönhetően évről-évre megújul valami a várban. A műterem, szobrok, festmények mellett az idei évben befejezhetjük a belső udvar árkádjainak felújítási munkálatait. A fehérváriak azzal tesznek a legtöbbet, ha szeretik, látogatják, pihenésre, felüdülésre használják a Bory-várat, hiszen minden itt töltött szép óra élménye hozzátesz valamit a vár vonzó légköréhez!” – hangsúlyozta Bory Jenő unokája, aki ezt követően átadta Székesfehérvár polgármesterének, Dr. Cser-Palkovics Andrásnak és a városnak a Herendi porcelánból készült Antik Magyar Nemes figurát.

A szobrot közel 100 évvel ezelőtt alkotta meg Bory Jenő a Herendi Porcelán Manufaktúra tulajdonosának, Farkasházy Jenőnek a kérésére. 1915 óta a Herendi kiállítás állandó darabja, amelyből erre az alkalomra készíttetett a család egy másolatot a város számára. Az átadáson elhangzott, ezentúl a városnak is lehetősége lesz ilyen figura készíttetése ajándékba, különleges alkalmakra.

Bory Jenő sokat tett Székesfehérvárért. A hagyományok teremtésével és őrzésével erősítette és hagyatékával ma is erősíti a Fehérvár-tudatot. „Az idén fennállásának 100. évfordulóját ünneplő „várunkat” mi, fehérváriak büszkén mutatjuk be az ideérkezőknek. Köszönet illeti a családot, hogy rendben tartják, odafigyelnek az értékek megőrzésére, amelyhez a város is lehetőségeihez mérten megad minden segítséget. Az Öreghegy kincseket rejtő várát turisztikai látványosságként is ajánljuk.”- mondta Dr. Cser-Palkovics András.

A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen a szobron kívül számos, a város történelméhez kapcsolódó alkotás készült már el Herendi porcelánból, amelyeket a nagyközönség most együtt, egy helyen tekinthet meg a Szent István Király Múzeumban. A május 10-én, pénteken 17.00 órakor nyíló „Herend köszönti Szent István városát!” nagyszabású kiállításon látható lesz többek között a Szent István téren álló „Szent István lovon” című szobor kicsinyített mása, amelyet Sidló Ferenc szobrászművész készített 1938-ban. Kiállítják még a Magyar Szent Korona Herendi porcelánból készült tökéletes másolatát és az államalapító királyunk halálának 900. évfordulójára készült emléktányért is. A Herendi porcelán a 2013-as ünnepi évre is új alkotással készült. Itt mutatják be és adják át a Szent Istvánt ábrázoló dísztálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik