Hitel(210x140)(1).jpg (hitel)
Belföld

Százezreket spórolnának a bedőlt hiteleseknek

Jelentősen módosítja a szaktárca a végrehajtási díjszabást.

A végrehajtók a mostani 6-8 százalékos díjnak csupán a felét kérhetnék el, ha az adós ellen devizahitel-tartozás miatt indult végrehajtás – értesült a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában Krejniker Miklós, a Magyar bírósági Végrehajtói Kamara elnöke azt mondta: a minisztérium a kamara javaslatait elfogadva változtatja meg a szabályokat.

A lényeges változtatások között említette meg, hogy a díj megállapításakor a jövőben csak azt az összeget vehetik majd figyelembe, amivel az ügyfél az eljárás indulásakor tartozott a banknak. Szerinte a változások összességében akár több százezer forinttal is mérsékelhetik az érintett banki adósok fizetési kötelezettségeit.

Az elnök szerint az idén megáll a végrehajtások számának évek óta tapasztalható növekedése. Tavaly mintegy 500 ezer végrehajtási eljárás kezdődött, az ügyek többsége fél millió forintnál kisebb tartozás behajtására. 2000-2500 ingatlant árvereztek el, ezek fele volt magánlakás. A kilakoltatások száma 250 körül mozgott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.