Belföld

Orbánt erősíti a baloldali “casting”

bajnai és mesterházy (bajnai gordon, mesterházy attila, )
bajnai és mesterházy (bajnai gordon, mesterházy attila, )

A Medián szerint a jelenlegi kormányfővel szemben még egyik kihívónak sincs esélye. Bajnaiék tovább harcolnak a szocialistákkal. Az MSZP választmányi elnöke szerint sürgősen abba kellene hagyni ezt a castingot.

A legfrissebb kutatás szerint a potenciális miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktort 31, Bajnai Gordont 19, Mesterházy Attilát 11, Vona Gábort 10 százalék választaná.

A kormányváltást óhajtó (áprilisban 54 százaléknyi) közönség ugyanakkor az MSZP elnökénél alkalmasabbnak tartaná kormányfőnek az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjét. Bajnait e körben 49, Mesterházyt 40 százalék látná szívesen „fontos politikai szerepben”. A „kormányváltók” egyharmada (32 százalék) mindkét politikust kedveli, de 15 százalékuk csak Bajnait, 6 százalékuk csak Mesterházyt választja.

A Medián azt is megnézte, milyen eredményt hoz, ha a két versengő pártvezetőt közvetlenül egymással szembeállítva teszik a közvélemény mérlegére. Azt kérdezték: „Ön szerint ki lenne a legalkalmasabb arra, hogy az ellenzék vezetője legyen a következő választásokon, Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila?” Ebben a helyzetben egyértelmű Bajnai Gordon előnye, kivéve az MSZP-szavazók körében, ahol Mesterházy kétszeres többséget kapott.

A potenciális miniszterelnök-jelöltek „versenyében” az arányok hónapról hónapra nagyon hasonlóak: Orbán Viktort csaknem annyian választják, mint a baloldali jelölteket együtt. A Medián 1200 felnőtt megkérdezésével készítette közvélemény-kutatását.

Éleződik a Mesterházy–Bajnai ellentét

Közben éleződik a feszültség az MSZP és az Együtt 2014 között a kormányfőjelöltség miatt. Bajnai Gordonék szerint nem feltétlenül a legerősebb pártnak kell adnia a jelöltet. Az Együtt 2014 a Magyar Nemzet kérdésére közölte, természetes, ha minden pártnak van saját miniszterelnök-jelöltje, „a fontos azonban az, hogy a választási szövetségnek legyen majd közös jelöltje Orbán Viktor kihívójaként. Ennek a közös jelöltnek pedig annak kell lennie, akivel a legnagyobb az esély a sokféle, változást akaró választó megszólítására; a győzelemre, illetve az azt követő jó kormányzásra”.


Fotó: MTI / Illyés Tibor

„Ha közös jelöltekben kell gondolkodni, akkor a választókerületekben meg fogjuk tudni oldani, hogy közös jelöltünk legyen, és ahol kell, vissza tudjuk léptetni azokat a személyeket, akik esetében van ennek racionalitása, hogy megtegyük. A közös listánál tudomásul vesszük, hogy nem csak a szocialista pártnak a politikusai lesznek befutó helyen – mondta a lap szerint Mesterházy Attila egy liberális értelmiségiekkel közös fórumon.

Bajnai Gordon felkérés esetén kész elvállalni a miniszterelnök-jelöltséget, míg az MSZP elnöke, Mesterházy Attila eddig mindig kikerülte a kérdést. Tegnap a Magyar Nemzet kérdésére Brüsszelben is csak annyit mondott: erre a kérdésre akkor fognak válaszolni, amikor lesz ilyen kérdés.

Lezárni a vitát

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke viszont a Hír TV-nek úgy nyilatkozott: heteken belül meg kellene nevezni a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjét. Molnár Csaba kijelentette, nem tarthat a végtelenségig ez a játék. Szerinte az a dolga a három mérhető, érdemi támogatottsággal rendelkező ellenzéki pártnak, az MSZP-nek, a Demokratikus Koalíciónak és az Együtt 2014-nek, hogy nagyon gyorsan megmondja, mi az a határidő, amikor ezt lezárják. .

Tovább nehezítheti a helyzetet, hogy a legfrissebb 168 Órában Botka László szocialista politikus azt mondta, egyértelmű, hogy a miniszterelnök-jelöltet az MSZP-nek kell adnia a szövetségben. A párt választmányi elnöke szerint: ettől csak abban az esetben lehet eltérni, ha a másik jelölttel több szavazót tudunk megszólítani. Szerinte a Fidesz-rezsimből kiábrándult választóknak az a kérdés, „mikor fogtok már össze”, nem az, hogy Mesterházy vagy Bajnai. A kormányváltáshoz sok politikus mellett mindkettőjükre és kétmillió választóra is szükség van. Nem lenne szerencsés, ha a kormányváltásra váró politikai közösségben már az induláskor sokan lennének csalódottak azért, mert ők korábban a másik aspiránst támogatták. Szerinte sürgősen abba kellene hagyni ezt a castingot, de még a látszatát is kerülni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik