Belföld

Balogh József a vádaktól függetlenül beteg

A Blikk szerint hétfőn otthon kúrálta magát a képviselő, akiről azt állítja volt élettársa, hogy brutálisan megverte.

A képviselőnek – mint Rogán Antal frakcióvezető hétfőn be is jelentette – már a függetlenek között kellett volna ülnie, de lebetegedett, lázas lett. Köhécselve közölte a bulvárlappal, hogy valami vírus megtámadta, és a torka is begyulladt. A képviselő nem tudta megmondani, a héten fel tudja-e venni a parlamenti munkát.

Fotó: Neményi Márton

A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője, Nagy Andrea azt mondta a Blikknek, hogy még tart „a tényállás tisztázása”, egyelőre nincs gyanúsított. Ha a bizonyítékok a képviselő ellen szólnak, kezdeményezi a legfőbb ügyész mentelmi joga felfüggesztését, hogy gyanúsítottként kihallgassák.

Közben gyengélkedik Az igazi Balogh József nevű blog is, amely azóta nem frissült, hogy a képviselő elhagyta a Fideszt, és amelyen felbukkant a komondor, amely azt ugatta, hogy hazudik a balliberális média.(Balogh József korábban lapunknak azt mondta, nem emlékszik arra, hogy megverte volna élettársát. Mint fogalmazott, lagziból jöttek haza, be volt rúgva, szerinte az is előfordulhatott, hogy élettársa átesett a kutyájukon, és úgy szerezte sérülését – a szerk.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik