Belföld

Segélyek és szerencsejáték a parlamentben

parlament (parlament)
parlament (parlament)

Az önkormányzati segélyek egységesítéséről, valamint az internetes szerencsejáték-szervezés szabályainak kialakításáról is tárgyalhatnak a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.

A Ház ülése reggel kilenc órakor kezdődik, ezt követően elsőként az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosítások általános vitája kerül napirendre. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter előterjesztésében az eddigi három különböző típusú önkormányzati segély – az átmeneti, a temetkezési és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás – összevonását javasolja.

A parlament ezután tárgyalhat az elektronikus anyakönyvvezetés kialakításáról, amit Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kezdeményezett. A kormány szándéka szerint jövő júliustól terelhetik elektronikus útra az anyakönyvi eljárásokat.

A polgári perrendtartást érintő módosítások általános vitája után a nemzetgazdasági miniszter európai uniós jogharmonizációt célzó pénzügyi szabály-változtatási javaslatai kerülnek napirendre, az ülésnap végén pedig Varga Mihály egy másik, a távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő előterjesztéséről kezdődhet általános vita. A tárcavezető utóbbi indítványában játéktípusonként százmillió forintos koncessziós díjat, játékadót és felügyeleti díjat kezdeményez az internetes szerencsejátékokat szervező magántársaságoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik