Belföld

Rövidítené a várólistákat a Kórházszövetség

korhaz(210x140)(2).jpg (kórház, )
korhaz(210x140)(2).jpg (kórház, )

A szakmai szervezet új elnöke a magán egészségügyi ellátásokat is a közkórházakba vinné.

Minden magyar lakosnak elérhető, világosan körülhatárolható, magas színvonalú és megfelelő komfortot biztosító egészségügyi szolgáltatást szeretne Velkey György, a Kórházszövetség új elnöke.

Az aneszteziológus-gyermekorvos a Házipatikának adott interjújában arról is beszélt, hogy béremeléssel lehetne Magyarországon tartani az egészségügyi dolgozókat, a várólistákkal kapcsolatban pedig azt mondta,  hogy – bár nem is olyan hosszúak szerinte – jelentős erőforrásokat fordítanak arra, hogy rövidüljenek.

„ Nem egyszerű ez, hiszen pénz, szakember és infrastruktúra kell hozzá – leginkább ezek közül a forrás hiányzik. Pozitív példa a 2011-es várólista-csökkentő program. Módosított teljesítményvolumen-korlátokkal jelentősen előre lehetne lépni” – mondja az elnök.

Szerinte szerencsés volna pontos szabályzókat kialakítani, hogy a magán egészségügyi ellátások is a meglévő kórházi infrastruktúrában valósulhassanak meg. „Ez a kórházakat is segíthetné pénzügyileg. Azaz, a szokásos munkaidő-kereteken túl, a munkatársak a kórházi műtők, ambuláns kapacitások használatával elégíthetnék ki az extra igényeket. Hangsúlyozni kell, hogy tiszta viszonyok közepette, a munkaidőben végzett és a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátások mellett ez egy munkaidőn túli, extra szolgáltatásrendszert jelentene. Ez javítani tudná a kórházak helyzetét, és a kórházban dolgozó kollégáknak is többletbevételt jelentene. Egyúttal hozzájárulhat a hálapénz megszüntetéséhez is” – vélte Velkey.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik