Belföld

Házakat tett lakhatatlanná a vihar

viharkar(960x640)(1).jpg (viharkár)
viharkar(960x640)(1).jpg (viharkár)

Jászapátiban két család otthona ment tönkre hétfő délután.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében estig ötven kárbejelentés érkezett. A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint rövid ideig tartó, de nagy erejű, helyenként sok esőt hozó vihar sok bajt okozott, a legtöbbet Jászapátiban. Ott több ház teteje is megrongálódott, vezetékek szakadtak el, faágak törtek le. Senki sem sérült meg, két családi ház tetőszerkezete olyan súlyosan megrongálódott, hogy az épületek lakhatatlanná váltak. Az érintett családokat – öt felnőttet és hat gyermeket – rokonaik fogadták be éjszakára, az önkormányzat pedig intézkedett további elhelyezésükről.

Délután az ország középső részén voltak nagy viharok, öt megyében másodfokú riasztás volt érvényben.

Holnap is lesznek viharok

Kedden napközben a Dunántúl keleti felében többfelé, továbbá a Duna-Tisza köze egyes részein, illetve az északkeleti megyékben kis területen számíthatunk zivatarokra. Az esti órákra a Dunántúl nagyobb részére átterjedhetnek a zivatarok. A zivatarokat továbbra is helyenként felhőszakadás (30 mm-t meghaladó csapadék) kísérheti. Heves kisérőjelenségekre a mainál kisebb valószínűséggel számíthatunk, de főként a Dunántúl keleti felében néhol előfordulhat nagyobb méretű (>2 cm) jég és 80-90 km/h körüli széllökés.

Négy megye kivételével – Borsod,Szabolcs, Jász-Nagykun, Békés – elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a jelenlegi előrejelzés szerint.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17 fok között valószínű.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 22, 27 fok között alakul, keleten melegebb is lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik