Belföld

Íme a magyar érettségi megoldásai!

24.hu
24.hu

2013. 05. 06. 09:22

Magyar érettségi: Márai, Berzsenyi és Vörösmarty a tételek között.

Az érettségi feladatlapok nem hivatalos megoldásait ezen a linken találja!

Az eduline.hu információi szerint Leszek Kolakowski lengyel filozófus egyik művének részletét, egy Márai Sándor-elbeszélést, valamint egy Berzsenyi Dániel- és egy Vörösmarty Mihály-költeményt elemezhettek az érettségizők a középszintű magyarvizsgán.

Nem egészen egyenletes, de elfogadható színvonalú volt az idei középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsor – mondta Arató László, a Magyartanárok Egyesületének (ME) elnöke hétfőn az MTI-nek.

Arató László a szövegértési feladatok alapját képező nyelvészeti szakszöveget rendkívül érdekes, korszerű nyelvészeti cikknek értékelte. Gósy Mária nyelvésznek a gyermeknyelvről, nyelvelsajátításról szóló írásáról azt mondta: egyszerre nagyon világos, izgalmas, de “sűrű” szöveg, amelynek a pontos megértése és rekonstruálása nagy feladatot jelent a diákoknak. A kiváló választás mellett az ME elnöke a szövegre épülő feladatok változatosságát is kiemelte.

Arató László a három választható szövegalkotási feladat közül az érvelésről úgy összegezte a véleményét, hogy kitűnő feladat, csak nem felel meg a műfajnak. Az, hogy szépirodalmi művek felhasználásával arról kell írni, miért állhat sok regény, novella középpontjában egy utazás, nagyon átfogó, de tisztán irodalmi feladat – fűzte hozzá. Mint mondta, évek óta az a gond, hogy az ilyen típusú érettségi feladatok kevéssé alkalmasak az érvelési készség bemutatására.

Az ME elnökének véleménye szerint Márai Sándor Árva című novellája olvasmányos, fordulatos, bár elbeszéléstechnikája meglehetősen egyszerű. Amellett, hogy az elbeszélés könnyen elemezhető, a megadott szempontokban “van némi rutinszerűség”, ezért ezt a feladatot Arató László inkább könnyűnek értékelte.

A jól eltalált elemzési feladattal szemben az összehasonlító elemzést az egyesület elnöke elhibázott feladatnak nevezte. Mint mondta, Berzsenyi Dániel és Vörösmarty Mihály Napóleonról szóló epigrammáiról rövidségük és eltérő színvonaluk miatt aligha lehet az előírt három-nyolc oldalt megírni. Arató László hangsúlyozta: a feladat ezáltal “mellébeszélésre” ösztönzi a diákokat. Természetesen vannak olyan négysoros költemények, amelyekről lehet nyolc oldalt írni, de ezek nem ilyenek – zárta szavait.

Korábban:

A diákoknak a három esszéfeladat közül egyet kell választaniuk.

Az oktatási portál úgy tudja, hogy a szövegértési feladatsor egy a gyermeknyelvről, az anyanyelv elsajátításáról szóló tanulmányhoz kapcsolódik: a diákoknak Gósy Mária nyelvész munkáját kell értelmezniük, és a szöveg alapján megoldaniuk kilenc feladatot.

A köznevelési államtitkárság hétfő reggel azt közölte, hogy rendben megkezdődtek a magyar írásbeli érettségi vizsgák országszerte a középiskolákban. A kormányhivataloktól beérkezett jelzések szerint mindenütt zavartalanul folyik a vizsga, semmilyen rendkívüli esemény nem történt.

Középszinten 1214 helyszínen 83 255 vizsgázó, emelt szinten 50 helyszínen 1805 diák tesz érettségit.

A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbeli vizsgája 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk: a szövegértési feladatlap kitöltésére 60 perc, a szövegalkotásira 180 perc áll a rendelkezésükre. A vizsgázók először a szövegértési feladatlapot oldották meg, és csak ezek összegyűjtése után kezdhették meg a másik megoldását.

A legrissebb információk szerint  egy nyelvészeti szöveget kaptak a diákok az érettségi nyelvtani részében.

Korábban:

A köznevelési államtitkárság az MTI-hez eljuttatott összegzésében azt írta: a magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk: a szövegértési feladatlap kitöltésére 60 perc, a szövegalkotásiéra 180 perc áll a rendelkezésükre. A vizsgázók először a szövegértési feladatlapot oldják meg, és csak ezek összegyűjtése után kezdhetik meg a másiknak a megoldását.

A szövegértési feladat általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete. A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés. A szövegalkotási feladatlap esetében a vizsgázó három eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet. Az elvárható terjedelem 500-1500 szó.

Az emelt szintű írásbeli 240 percig tart, nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból áll. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának a sorrendjét is meghatározhatják. A nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz kapcsolódik. A nyelvi, illetve irodalmi műveltséget vizsgáló kérdések aránya hozzávetőleg 40-60 százalék.

Az írásbelik megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgacsoportonként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

Magyar mint idegen nyelvből középszinten 57 helyszínen 104 vizsgázó tesz érettségi vizsgát.

Szigorodtak a ponthatárok

Az eddigi években egy adott teszten elért 20 százalék már elégségest ért, de idén már 25 százalék kell ahhoz, hogy „görbüljön a jegy”. A többi érdemjegy megszerzésének követelménye viszont nem változik – írja az fn24.hu hírportál.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

firo: 16.10.2018, Football, Landerspiel, National Team, Season 2018/2019, UEFA Nations League, FRA, France - GER, Germany Bundescoach Joachim LOW, GER, before the game | usage worldwide
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.