Belföld

Indulhat a szegedi lézer kutatóközpont

lezerkozpont(2)(210x140)(4).jpg (lézerközpont, szeged, eli)
lezerkozpont(2)(210x140)(4).jpg (lézerközpont, szeged, eli)

Azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a Magyar Állam vállalta - mondta Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. uniós koordinációs igazgatója, csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A fény és az anyag kölcsönhatását vizsgáló kutatások 2016 elején kezdődhetnek. Ezektől jelentős előrelépés várható a biológiai-, gyógyszer-, orvosi- és anyagtudományi kutatásokban – hangsúlyozta Lehrner Lóránt, a nonprofit kft. ügyvezető igazgatója.

Az ELI – Extreme Light Infrastructure – az európai kutatási infrastruktúrák stratégiai tervében szereplő 44 páneurópai kutatási nagyberendezés egyike.A beruházás első fázisa az idén záruló uniós költségvetési ciklus része és nettó 37 milliárd forintba kerül. A projekttel 2015 végéig kell elszámolni az EU-nak. Ebből a pénzből készül el a központ épülete és kerül bele a berendezések első fele.

Az épület különlegessége a stabil alapozás és a 8 ezer négyzetméter tiszta tér, amelyben állandó lesz a hőmérséklet. Az alapozáshoz 15 kilométernyi cölöpöt vernek le a földbe – számolt be a részletekről az ügyvezető igazgató. A kivitelezésre szóló közbeszerzés a közeli hetekben jelenik meg.A második fázis finanszírozása már a 2014-2020 közötti uniós költségvetést terheli nettó 24,3 milliárd forinttal. Ebből speciális paraméterekkel rendelkező lézertechnológia kerül az épületbe.

Lehrner Lóránt úgy vélte, hogy a központ köré olyan ipari és kutató park épülhet, amely hasznosítja a kutatási eredményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik