Belföld

Az újabb fordulóban evezni kell a Diadalért

Célegyegyenesbe fordult a szegedi általános iskolások hosszú ideje tartó vetélkedője.

Már csak két alkalom van hátra az ötfordulós versenyből, amelyben tíz szegedi általános iskola méri össze ügyességét, kreativitását a sportban és különböző interaktív feladatokban. A verseny május végéig tart, a csapatokat csak néhány pont választja el egymástól. Legközelebb május 3-án, pénteken, a Maty-éri evezős pályán vívnak nemes viadalt a diákok a Diadalért.

Sárkányhajózással kezdenek, majd pedig az SZKHT jóvoltából környezetvédelemhez kapcsolódó feladatok, valamint autóhúzás várja az iskolák csapatait az Olimpiai Központban. A versenyt 15.30-kor Bohács Zsolt, az Országgyűlés Sportbizottságának elnöke nyitja meg. Ezúttal ő, az ötszörös kenuvilágbajnok lesz a sztárvendég, aki egyébként a győztes csapatnak felajánlotta egyik lapátját, amellyel Vajda Attila olimpiai bajnok kenusunk is evezett egy világversenyen.

A mostani, pénteki forduló után már csak egy van hátra: az ötödik, döntő megmérettetés a Szeged Napja Ünnepségsorozat eseménye lesz, május 24-én, 16 órától a Sportcsarnokban.

A Diadal vetélkedőt a szeptemberi bejelentéskor a Vidáman Kft képviselői úgy mutatták be, mint egy általános iskolásoknak szervezett versenyt, amelynek fő célja a sport, a mozgás megszerettetése. A civil összefogás, amely mögött végek, vállalkozások és Szeged sportcentrumai állnak, lehetőséget teremtett egy, a szegedi általános iskolák közötti verseny megszervezésére és lebonyolítására.

A szervezők minden fordulóra hívtak meglepetés vendégeket, azaz profi sportolókat, akik a húszfős csapatokkal edzettek, versenyeztek: a gyerekek így együtt kosárlabdázhattak például a SZEDEÁK csapatával, korcsolyáztak a szegedi hoki csapattal vagy egy csapatban úsztak az A-Híd Szeged vízilabdásaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik