Belföld

Állták a sarat a szegedi montisok

Az utánpótlásos srácok a zalegerszegi kemény mezőnyben mindannyian pontot szereztek a szegedi Kerékpáros Clubnak.

A Zalaegerszegen megrendezett MTB XCO Magyar Kupa futamon jól szerepeltek a Szegedi Kerékpáros Sport Club versenyzői. Az egyesület mountain bike szakosztályát az utánpótlás korosztály két versenyzője, valamint edzőjük képviselte.

Az U13-asok az 5 kilométeres hegyi pályán mérettettek meg, az ugratókkal, embert próbáló emelkedőkkel, gyors és technikás lejtőkkel megtűzdelterdei útvonal nehézsége miatt egyébként többen fel is adták a versenyt. Szabó Ferenc és Greskovics Marcell Péter a középmezőnyben végzett, ami azért is elismerésre méltó, mert az alföldi nagyvárosban kevés olyan hely akad, ahol ahegyvidéki versenyekre igazán fel lehet készülni. A Master I kategóriában induló Balázs Amand Tibor a felnőtt pályán erős mezőnyben indult, a négykörös futamot egy és negyed óra alatt teljesítette.

A versenyzők mindannyian pontot szereztek egyesületüknek, és még lesz is rá lehetőségük, hiszen a következő hónapokban egyebek mellett Eplényben, Borsodnádasdon, Sopronban is lesznek versenyek – és a tervek szerint az SZKSC két verseny házigazdája is lesz a szezon végéig.

Eredmények:
U1310. Szabó Ferenc (SZKSC) 00:54:3311. Greskovics Marcell Péter (SZKSC) 00:55:40
Master I Férfi6. Balázs Amand Tibor (SZKSC) 01:16:08

Ajánlott videó

Olvasói sztorik