Belföld

Újraszabályozták a közérdekű adatközlést

Nem köt az orrunkra sokmindent a kormány ezek után sem. Az erről szóló, vasárnap benyújtott fideszes indítványt hétfőn kivételes sürgős eljárásban tárgyalta meg, kedden pedig már el is fogadta az Országgyűlés kormánypárti szavazatokkal.

Az ellenzék azt kifogásolta, hogy a változtatásokat a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, így például a trafikpályázatok adatai sem kerülhetnek nyilvánosságra, de a közpénzek ellenőrzése is nehezebbé válhat ezután.

Az erről szóló, vasárnap benyújtott fideszes indítványt hétfőn kivételes sürgős eljárásban tárgyalta meg, kedden pedig már el is fogadta az Országgyűlés kormánypárti szavazatokkal.

Az új, jövő tavasszal hatályba lépő Ptk. nem tartalmazza a 2003-as úgynevezett üvegzsebtörvény rendelkezéseit, amelyek az üzleti titok fogalma alól tesznek kivételeket. A kormány ugyanakkor már korábban jelezte, hogy a kódex hatálybalépése több ezer jogszabály módosításával jár, ezek között lesz majd az adatvédelmi törvény is.

Az előterjesztés szerint az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal köteles ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket, a közérdekű adat megismerésére irányuló igény pedig nem eredményezhet az ellenőrző szervek jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést.

Az indoklás ezt azzal egészíti ki, hogy azokat a “visszaélésszerű adatigényléseket”, amelyek során az igénylő “általánosságban kér mindenféle adatot”, és ezzel az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozza, nem kell teljesíteni, helyette pontosításra hívhatják fel az igénylőt.

Ebből és a kivételes eljárási rendből a hétfői vitában a felszólaló ellenzéki képviselők mindegyike – az MSZP-s Bárándy Gergely, az LMP-s Schiffer András, Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért) és a jobbikos Apáti István – azt olvasta ki, hogy a kormányoldal korlátozni akarja a trafikpályázatok megismerhetőségét. Ezt az előterjesztők nevében Vas Imre és Répássy Róbert igazságügyi államtitkár is cáfolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik