Belföld

Folytatódik a trafikháború

trafiktörvény (trafiktörvény, dohányzás, )
trafiktörvény (trafiktörvény, dohányzás, )

Lázár János azt állítja, hogy Orbán Viktor 10 helyett 12 százalékos árrést szeretne a dohány-kiskereskedőknek, ami szerinte nem vezet majd áremelkedéshez.

A kormány kissé elszámolta magát a trafikos pályázatokkal, legalábbis hivatalos körökben nem számítottak ilyen heves ellenállásra a nyertesek az egy hete közzétett listájának áttanulmányozása után. Lázár János, aki a törvénytervezet fölött bábáskodott, most azt állítja, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy politikai alapon választották volna ki a trafikpályázatok győzteseit .

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a kormányszóvivői sajtótájékoztatón a pályázati eredményekkel kapcsolatos bírálatokra reagálva úgy fogalmazott: nem tudja garantálni, hogy “minden trafik szocialistákhoz kerüljön”, és nem tudja kizárni azt sem, hogy a győztesek között vannak, akik “korábban a Fideszre szavaztak”.

Jelezte ugyanakkor: állnak a vizsgálatok elé. Arra a kérdésre, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is támogatnák-e, úgy válaszolt, mivel a Párbeszéd Magyarországért feljelentés tett az ügyben, szerinte meg kell várni a rendőrségi vizsgálat végét.

Ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnök határozott álláspontja, hogy tíz helyett tizenkét százalékos árrést kellene garantálni a trafiktörvényben a dohány-kiskereskedőknek.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár – aki egy, a parlament előtt lévő törvényjavaslatban tízszázalékos árrést szorgalmazott – azt mondta, kéri a Fidesz-frakciót, hogy fontolja meg a kormányfő javaslatát.

Arra a felvetésre, hogy miért csak a trafitpályázatok eredményhirdetése után javasolta a garantált árrést, Lázár János azt mondta: már februárban beszélt erről egy interjúban, és ezt kérték a kiskereskedők is.

Kérdésre válaszolva közölte: szerinte nem okozza majd a cigaretta árának emelkedését a garantált árrés bevezetése, és a feketekereskedelem bővülésére sem számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik