Belföld

Tíz évet kapott a feleségét megfojtó férfi Győrben

Tíz év fegyházbüntetésre ítélte jogerősen a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt az 55 éves férfit, aki négy évvel ezelőtt megölte élettársát.

Az elsőfokú bíróságnak a büntetés mértékére – időtartamára – vonatkozó döntését az ítélőtábla helybenhagyta, a büntetés végrehajtását azonban börtönről fegyházra változtatta.

Zólyomi Csilla tanácselnök a határozat indoklásában hangsúlyozta: szakértők megállapították, hogy a halál beállta előtt két órával a vádlott bántalmazta az élettárság, aki az ütések miatt orrcsonttörést és agyzúzódást szenvedett. Ezért védekezésre, ellenállás kifejtésére képtelen volt, amikor a vádlott feldühödötten megfogta a nyakát és nagy erővel addig szorította, amíg a sértett elernyedt. Majd az ágyra fektette a testet, betakarta, megvacsorázott, tv-t nézett és lefeküdt a holttest mellé az ágyba. Másnap reggel értesítette a nő hozzátartozóit, akik kihívták a mentőket, azonban ők már csak a halál tényét tudták megállapítani. A vádlott és a sértett korábban házastársak voltak, italozó életmódot folytattak.

A másodfokú bíróság az emberölés minősített esetét állapította meg. Eszerint a vádlott védekezésre képtelen személy sérelmére követte el az emberölést, ezért az ítélőtábla fegyház fokozatot rendelt el. Azonban a büntetés mértékét nem változtatta meg a súlyosítás tilalma miatt, amely azért állt elő, mert a büntetés mértékével szemben az elsőfokú ítélet után az ügyész nem jelentett be fellebbezést.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik