Belföld

Megújulva nyitnak a strandok

A szokásos többszörösét költötték a fővárosi fürdőhelyek fejlesztésére.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy általában 100-150 millió forintot költ a cég a nyitásra való felkészülésre, de az idén több fejlesztést terveztek. A Palatinuson és a Római Strandfürdőn új csúszdák épültek, a Palatinuson a termálmedencét is felújították.Több strandon megújultak a vizesblokkok és az öltözők, megszépült környezetben, új szolgáltatással várják a vendégeket.

A legdrágább fővárosi strand a Palatinus, ahová hétvégenként a felnőttek 3000, a gyerekek, a diákok és nyugdíjasok pedig 2100 forintért válthatnak jegyet. A legolcsóbb a pünkösdfürdői strand, ahová a felnőttek hétvégenként 1800, a gyerekek 1400 forintért mehetnek be.
A hétköznapra szóló felnőttjegyek árait 0-200 forint közötti összeggel emelték – mondta a vezérigazgató, hangsúlyozva, hogy igénybe vehetők kedvezmények. Árulnak gyermek-, diák-, nyugdíjas és családi jegyeket, és vannak egyéb kedvezményes lehetőségek is.

Szőke László tájékoztatása szerint a társaság tavalyi árbevétele csaknem 7 milliárd forint, adózás előtti eredménye pedig 103 millió forint volt. Ebben sem ingatlaneladás, sem fővárosi támogatás nem volt. A társaságnak összesen 13 létesítménye van, ebből hat a strand.

Ahogy nemrég megírtuk, az első fővárosi strandok már most hétvégén nyitnak, a Balatonnál pedig már a múlt hét óta fogadják a fürdőzőket.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik