Belföld

Felújították a Szegedi Tudományegyetem biológiai épületét

SZTE biolóia épület (SZTE biolóia épület)
SZTE biolóia épület (SZTE biolóia épület)

Átadták szerdán a Szegedi Tudományegyetem uniós támogatással felújított és bővített biológiai épületét.

Szabó Gábor rektor azt mondta: az egyetem mindig törekedett arra, hogy fenntartható beruházásokba fogjon bele. Az intézmény tudatosan azt a stratégiát követi, hogy új épületek kialakítása helyett meglévő létesítményeit fejleszti nemzetközi színvonalra, úgy, hogy azok működtetése hosszú távon is biztosítva legyen.

Ebbe a sorba illeszkedett a csaknem negyven éves biológiai épület energetikai korszerűsítése és bővítése, amelyet összesen 370 millió forintból valósítottak meg. A beruházásból 266 millió forintot uniós támogatásból fedeztek.

Varga Csaba, az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának dékánhelyettese elmondta: hőszigetelték az épületet, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtési-hűtési, szellőzési és világítási rendszert.

A 4400 négyzetméteres épület legfelső, ötödik emeletén az egykori gépházak és raktárak helyén új laboratóriumokat és előadótermeket alakítottak ki. Így lehetővé vált, hogy a biológus tanszékcsoport valamennyi tanszéke egy helyre költözzön, kivéve az orvoskarral közös egyik egységet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik