Belföld

A szegedi egyetemre is kevesebben jelentkeztek az idén

Szegedi-Tudomanyegyetem-eloadas(210x140)(7).jpg (szegedi tudományegyetem, előadás, )
Szegedi-Tudomanyegyetem-eloadas(210x140)(7).jpg (szegedi tudományegyetem, előadás, )

Közzétette az Oktatási Hivatal a 2013-as felvételi időszak jelentkezési adatait a felvi.hu internetes oldalon.

Az előző évi 110 ezer 616-hoz képest 14 százalékkal kevesebben, 91 ezer 175-en adták be jelentkezési lapjukat idén. Mindenhol csökkent a jelentkezők száma, ám a négy nagy hazai tudományegyetem közül a szegedin éreztette legkevésbé hatását a negatív tendencia – írja a szeged.hu.

Az ELTE után a második legtöbb jelentkezést kapta az országban a Szegedi Tudományegyetem: míg a budapesti felsőoktatási intézménybe 19 ezer 787-en adták be jelentkezésüket, az SZTE-re 13 ezer 556-an szeretnének felvételt nyerni, ebből 7175-en jelölték meg első helyen a szegedi universitast, a rangsor harmadik fokára pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem került 10 ezer 543 felvételizőjével.

Az SZTE karjai közül a Természettudományi és Informatikai Kar a legnépszerűbb idén, ide 3659 jelentkezési lap érkezett, ezt követi a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 2679 fővel, és a Bölcsészettudományi Kar 2597 fővel. A legkevesebben idén a Zeneművészeti Karra jelentkeztek, összesen 232-en adták be jelentkezésüket a kar valamelyik szakára.

Ami az első helyes jelentkezéseket illeti 2012-ben 8422-en, most 7175-en jelölték meg első helyen a Szegedi Tudományegyetemet, ami szűk 15 százalékos visszaesést jelent. Számszerűleg a legtöbben, 11 ezer 292-en az ELTE-t tették az első helyre, ám ez a tavalyi adatokhoz képest ugyanúgy csaknem 15 százalékos veszteséget mutat, mint az SZTE-nél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik