Belföld

Árvíz: messze még a vége

árvíz (áradás, )
árvíz (áradás, )

Hetekig elhúzódó, lassú apadásra készül a vízügy és a katasztrófavédelem a Tiszán, ezért a 24 órás figyelőszolgálatot és a készültséget továbbra is fenntartják.

A Tisza Szolnoknál már tetőzött, de az árhullám levonulása két-három hétig is eltarthat, és ez idő alatt figyelniük kell a hetek óta tartó áradás miatt átázott és meggyengült gátakat, töltéseket. A Mura és a Dráva vízgyűjtő területein emelkedett a vízszint, és a hóolvadással további növekedésre készülnek, ezért az elsőfokú készültséget továbbra is fenntartják – mondta el Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

A vízügy adatai szerint jelenleg 1578 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből 476 kilométeren harmadfokú a védekezés.

A belvízzel elöntött területek nagysága a kedvező időjárásnak és az összehangolt védekezésnek köszönhetően harmadára mérséklődött – mondta el Molnár Béla.

Bakondi György altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője kiemelte: az állami fő védvonalakon folyik védekezés, de emellett az önkormányzati védvonalakon is kell és kellett ellátni szolgálatokat az elmúlt hónapokban. Hozzátette: az önkormányzati védvonalak száz település mintegy hárommillió lakosát érintik.

Két ház dőlt össze, csaknem 200 embert telepítettek ki

Az elmúlt két-három hónapban folyó védekezési munkák közül az OKF főigazgatója az Ipoly áradása miatti 29, és a Zagyva áradása miatti, 14 embert érintő kitelepítést emelte ki. Hozzátette: Tolna megyében az intenzív védekezés során 13 ezer, a Marcalon 30 ezer homokzsákot kellett felhasználniuk. A Berettyón 29 települést kellett megvédeniük az árhullámtól.

Az OKF főigazgatója elmondta, hogy az adatok szerint a legnagyobb védekezés 2077 kilométeren folyt, ez jelenleg csaknem a felére csökkent, míg a belvízzel elöntött területek nagysága meghaladta a 216 ezer hektárt, ez jelenleg mintegy a harmada.

Ár- és belvíz miatt 189 embert kellett kitelepíteni, jelenleg kilencen vannak, akik még nem tudtak visszatérni otthonukba. Két lakóház dőlt össze, 13 pedig kisebb-nagyobb mértékben károsodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik