Belföld

Pártok feletti összefogást igényel a 8-as főút fejlesztése

Pártok feletti összefogást igényel a dunántúli megyék számára stratégiai fontosságú 8-as főút fejlesztése, amely csak európai uniós forrásokból valósulhat meg - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Veszprém Megyei Közgyűlés és a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fórumán csütörtökön.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter kiemelte: a 8-as főút azért is fontos, mert – Észak-Olaszország, Dél-Ausztria és Szlovénia részvételével – olyan régióval köti össze az országot, amely az Európai Unióban fontos növekedési térség; az észak-olasz kreatív ipar, a dél-osztrák kis- és középvállalkozások, a falusi turizmus követendő példa lehet Magyarország számára.

A 8-as főút ugyanakkor a Dunántúl megyéi számára a mindennapi élet szempontjából fontos tényező, hiszen a fővároshoz közeli megyék Budapest agglomerációjához tartoznak, a napi munkába járást pedig jelentősen megkönnyíti a minőségi úton történő közlekedés – jelentette ki.

A fórumon – amelyen részt vettek a térség országgyűlési képviselői, polgármesterei és a megye gazdasági életének szereplői – Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára ismertette a 8-as főút fejlesztési terveit.
Tájékoztatása szerint a Székesfehérvárt nyugatról elkerülő hét kilométeres, 2×2 sávos szakaszt, valamint a Várpalotát elkerülő nyolc kilométeres, szintén 2×2 sávos szakaszt 2014 és 2016 között építik meg.

A Várpalota és Veszprém közötti 25,4 kilométeres, 2×2 sávos szakaszt a 11,5 tonna tengelyterhelésre teszik alkalmassá a burkolat megerősítésével, és külön szintben tervezett csomópontokat alakítanak ki a biztonságos közlekedés érdekében: a felújítási program ezen része az idén elkezdődik. Szintén az idén elkezdődik a Márkó-Herend szakasz fejlesztése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik