Belföld

Építési engedélyt kapott a Dunakapu tér

Megkapta az azonnal végrehajtható építési engedélyt a győri Dunakapu tér átalakítása - közölte Borkai Zsolt polgármester egy kérdésre válaszolva a város közgyűlésének csütörtöki ülésén.

A beruházás a kisalföldi megyeszékhely két éve elfogadott, 2014-ig szóló fejlesztési tervében az öt nagyprojekt egyikeként szerepel. Már elterelték a térről az átmenő járműforgalmat, és a tervek szerint mélygarázst, rendezvényteret és folyóparti korzót alakítanak ott ki.

A tervet korábban többször is bírálták civil szervezetek, mondván, amiatt károsodik és nem lesz a nagyközönségnek bemutatható a középkori Duna-bástya. A városvezetés erre azt közölte: a leendő földalatti parkolónál bemutatják majd e műemlék egyes részeit.

A Kisalföld című megyei napilap tavaly októberben arról írt: mintegy négymilliárd forintba kerül a beruházás, amelyet a Közgép Zrt., a Magyar Aszfalt Kft. és a West Hungaria Bau Kft. konzorciuma valósíthat meg. A cikk szerint a nyerteseknek 2013. szeptember 30-ra kell elkészülniük a rendezvénytérrel és a mélygarázzsal, szilveszterre pedig a sétálóövezettel.

Bolla Péter polgármesteri kabinetfőnök akkor azt közölte a lappal: a városvezetés szerette volna 2013. júniusra átadni az első fázist, de erre a régészeti feltárások elhúzódása miatt nem volt mód. Közlése szerint a feltárás során megtalált romok “érdemben nem befolyásolják” a mélygarázs terveit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik