Belföld

Obama: terrorcselekmény történt!

Az FBI terrortámadásként kezeli a bostoni maratonon elkövetett kettős robbantásos merényletet, de egyelőre még senkit sem tartóztattak le.

Obama elmondta: az amerikai hatóságok még mindig nem tudják, hogy ki lehet felelős a támadásért és hogy mi lehetett annak indítéka, de ismételten hangsúlyozta, hogy a vétkest vagy vétkeseket felelősségre fogják vonni.

Az amerikai elnök “förtelmes és gyáva” cselekedetnek nevezte a bostoni kettős pokolgépes támadást, amelynek célpontjai civilek voltak. Elmondta, hogy nemzetbiztonsági kabinetjének tagjai tájékoztatták őt a nyomozás állásáról.

“Amit még mindig nem tudunk, az az, hogy ki követte el ezt a cselekményt és milyen célból, hogy azt egy külföldi vagy hazai terrorszervezet hajtotta-e végre, vagy az egy rossz szándékú egyén cselekedete volt-e” – hangoztatta Barack Obama. Az elnök a bostoni bombarobbantások utáni első, hétfőn elhangzott nyilatkozatában még tartózkodott attól, hogy terrorcselekménynek minősítse az ügyet.

Obama elnök kedden elrendelte, hogy a bostoni merénylet áldozatai előtti tiszteletadás jeleként a Fehér Házon, valamint minden szövetségi középületen, külképviseleten, katonai bázison és hadihajón eresszék félárbocra az ország zászlaját. A rendelet szombat napnyugtáig érvényes.

A kormány tagjai közül az elnököt megelőzően, kedden Chuck Hagel védelmi miniszter minősítette “kegyetlen terrorcselekménynek” a bostoni robbantásokat.

A merénylet következtében a kedd délelőtti hivatalos tájékoztatás szerint hárman vesztették életüket és 176-an szenvedtek sérüléseket. 17 sebesült állapota továbbra is válságos. A robbantások miatt eddig senkit sem tartóztattak le.

A hatóságok a merénylethez felhasznált két pokolgép kivételével más robbanószerkezet nem találtak. A Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) nincsen tudomása további fenyegetésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik