Belföld

Népszavazás Gyurcsány bűneiről és az univerzum glóriájáról

Gyurcsany-univerzum(960x640).jpg (gyurcsány ferenc, )
Gyurcsany-univerzum(960x640).jpg (gyurcsány ferenc, )

Összeszedtünk a legőrültebb népszavazási kezdeményezéseket. Íme, a top 10-es listánk, kapaszkodjon!

Kapcsolódó cikkek

Az Index írta meg szerda reggel, hogy az Országos Választási Bizottság elutasította azt a népszavazási kezdeményezést, amely ezt kérdezte volna a lakosságtól: „Egyetértenek-e azzal, hogy a devizában nyilvántartott hitelekkel történő népirtásért felelős bankárokat, minisztereket, országgyűlési képviselőket, bírókat, ügyészeket, közjegyzőket, végrehajtókat, rendőröket, és egyéb hivatalnokokat – érvényes néphatározattal – halálra ítéljék, 24 órán belül végezzék ki?”

Mint az az OVB-s határozatokból kiderül, nem ez volt az egyetlen furcsa kezdeményezés, sőt, 2012–2013 bővelkedett az őrült népszavazási ötletekben. Top 10-es lista a legfurcsább kezdeményezésekről.

1. Az univerzum glóriája

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a felsőfokú fizika oktatás részeként tanítsák az Univerzum glóriája című kozmológiai hipotézist?” – ezt kérdezte volna B. Z. magánszemély a magyar néptől, ám az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését megtagadta.

2. Számolják fel az összes rablóhitelt

T. magánszemély nyújtotta be a következő népszavazási kérdést:

„Kérem a Tisztelt Országgyűlést, hogy új jogszabály alkotásával, vagy egy már meglévő jogszabály módosításával, teljes mértékben számolja fel az összes rablóhitelt, ismertebb nevén a ‘deviza’-hitelt.”

Ám szegény T. hiába próbálkozott, az OVB – hogy, hogy nem – ezt a kezdeményezést sem fogadta be.

3. Törvény Gyurcsány bűneiről

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy Gyurcsány Ferenc hazánk korábbi miniszterelnöke emberiesség elleni bűnt követett el 2006. május huszonhatodikán elmondott balatonőszödi beszédével, ugyanis azzal súlyos lelki sérülést okozott és emberi méltóságában megsértett több millió embert?” – kérdezte szintén egy B. Z. monogramú magánszemély. Hiába. Ilyen népszavazás nem lesz.

4. A bírók fizessenek, ha téves ítéletet hoztak!

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a bírók 100 százalékos mértékben, teljes vagyonukkal feleljenek az általuk hozott téves ítéletekből eredő károkért?” – kérdezte L. S., aki nagyon haragudhat a bírókra, de sajnos neki is csalódnia kellett, az OVB ugyanis ezt a kezdeményezést is elutasította.

5. Oktassák az iskolában, hogy az MSZPSZDSZ utálja a határontúliakat!

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapfokú történelem oktatás részeként tanítsák, hogy az MSZP és az SZDSZ milyen kampányt folytatott 2004. december ötödikén megtartott – a kettős állampolgárságra vonatkozó – népszavazás kapcsán, a határon túli magyarok ellen?” – szól egy újabb B. Z. beadvány. „Meglepő”, de az OVB erre a kezdeményezése is nemet mondott.

6. Jogsit a suliban

Ahogy erre is:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a középfokú oktatás részeként tanítsák a gépkocsivezetést?”

7. Gát a Gibraltári-szorosban

Nem lesz népszavazás arról sem, hogy épüljön gát a Gibraltári-szorosban, pedig a titokzatos B. Z. erről is megkérdezte volna a magyarokat.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson egy olyan tudományos kutatóintézet létrehozásáról, amelynek feladata az, hogy megvizsgálja, hogy a Földközi-tenger partvidékét és vízgyűjtő területét – ezen belül hazánk dél-alföldi területeit – meg lehet-e védeni a globális felmelegedés miatti tengervízszint emelkedéstől a Gibraltári-szorosban és a Szuezi-csatornánál épített gátak segítségével?”

8. Távolítsák el a kardot a Szent Korona alól

Személyes kedvencünk a következő beadvány:

„A Parlament kupolatermében kiállított Szent Korona alól a kardot távolítsák el.”

Szavazás erről sem lesz.

9. A földbirtokos végezze csak szépen maga a munkát!

“Egyetért-e Ön azzal, hogy a földbirtok tulajdonosa vagy bérlője a gépesített munkákat (szántás, vetés, aratás, stb.) csak személyesen végezhesse?” – kérdezte volna Szatmári Benő Zsolt, az Árpádnépe Magyar Nemzeti Párt elnöke, akinek úgyszintén szomorkodni kellett.

10. Felcsúton ne épüljön a választásokig stadion

Elsőre nem is gondoltuk volna,  de az MSZP is nyújtott be nevetséges kezdeményezést az OVB-hez, a párt képviseletébeben Mesterházy Attila kérdezte volna azt, hogy

„Egyetért-e Ön azzal, hogy 2014. december 31-ig, állami finanszírozással Felcsúton labdarúgó stadion ne épüljön?”

Az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítését megtagadta.

+1 A 7% feletti kamat minősüljön bűntettnek

A végére pedig jöjjön egy ráadás M. J. magánszemélytől, akit szintén elutasított az OVB, pedig ezt kérdezte volna:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon a törvényes kamat mértéke évi három százalék legyen, ezt meghaladó kamat szabálysértésnek, öt százalék felett vétségnek, hét százalék felett bűntettnek minősüljön?”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik