Belföld

Miért választják a szegedi és környéki fürdőket?

A fürdőturizmus egyre felkapottabb a modern ember körében. Az igény, hogy ellazuljunk, kikapcsolódjunk akár egyetlen délutánra, napra is egyre nő.

 

Az emberek három ok miatt veszik igénybe a fürdők szolgáltatásait: szórakozás, kikapcsolódás; relaxáció; megelőzés és rehabilitáció.

 

Interjúk segítségével próbálunk közelebb kerülni a fürdők szolgáltatásait igénybe vevő külföldi látogatókhoz. A legtöbb vendég csupán a kétezres évek közepétől kezdett el Szegeden és környékén ilyen szolgáltatást igénybe venni. Nagyon kevesen vannak azok, akik már a kilencvenes évek elején ide jártak fürdőbe, strandra.

 

A megkérdezettek körében igen változó volt az ok, ami miatt a Szeged és környékbeli fürdőket választják. Legtöbbjük a tiszta környezetre és a komfortra hivatkozott. Egyenlő arányba hivatkoztak az ilyen fajta fürdők hiányáról származási területükön, a jó ár-érték arányra, valamint a kellemes és egészséges időtöltésre mint ok.

A turisták 90%-a ismerősöktől, barátoktól kapott információk alapján dönti el melyik fürdőt veszi igénybe. Csupán 1-2%-uk olvas utána, választ véletlenszerűen, veszi figyelembe az otthonától lévő távolságot, vagy az ár érték arányt.

 

A látogatók többsége csupán egy napra érkezik az itteni fürdőkbe, szállást nem vesznek igénybe. Ezt és a rövid tartózkodást  a megkérdezettek közeli lakhelye magyarázza. Körülbelül 80%-uk lakik 70-149 km-nyi távolságra, 2%-uk 150-200 km-es távolságra.
Kevesebb mint 3%-uk veszi igénybe a fürdők szolgáltatásait 2-3 napra. A hosszabb látogatásokról nyáron beszélhetünk, a vendégek panzióban vagy ismerősöknél keresnek szállást.
Az ide érkezők java részt ismerősökkel, barátokkal érkeznek, csak kisebb arányban tapasztalható családi látogatás.
Az egy évre eső látogatások száma teljes mértékben változó. Van aki évente, van aki félévente egyszer látogat el egy fürdőbe. Vannak akik havonta vagy akár havonta kétszer is igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat. A fő szempont a fürdőhöz való közelség, valamint a korcsoport. Minél fiatalabb volt egy interjú alany és minél közelebb lakott egy fürdőhöz, annál gyakrabban vette igénybe annak ajánlatait.

A megkérdezettek 90%-a elégedett volt az itt tapasztalt és igénybe vett szolgáltatásokkal, a dolgozók hozzáállásával és az ár érték aránnyal. Arra a kérdésemre, hogy miért kedvelik ennyire az itteni fürdőket sok -féle választ kaptam: a tisztaság, igényesség, jó hatású gyógyvizek, kikapcsolódás, relaxáció igénye, a közelség, az otthoni fürdők hiánya, jó árak és jó szórakozási lehetőség.

Ezekből a válaszokból tisztán látszik mi motiválja az ide érkező külföldi turistákat, mi az ami ide vonzza őket és évente akár többször is visszacsábítja őket. Fontos tudni milyen szempontok motiválják a látogatókat, hogy továbbra is egyre nőjjön az ide látogató vendégek száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik