Belföld

Román és szerb egészségturizmus Szegeden – 2.rész

egészségügy (egészségügy)
egészségügy (egészségügy)

Az egészségturizmus a turizmus egyik kevésbé kellemes válfaja. Kevesen vannak akik megelőzésként használnák. Az ide látogatók nagy többsége ugyanis diagnosztikai és kezelési célokból érkezik Szegedre.

Kérdőívek segítségével megpróbálták feltérképezni, milyen korcsoportok használják ki leginkább ezt a lehetőséget, milyen egészségügyi gondokkal jelentkeznek és milyen gyakran élnek ezzel a lehetőséggel, valamint hogy melyik országból érkeznek legtöbben Szegedre.

A kitöltött kérdőívekből kiderült, korcsoporttól függetlenül érkeznek diagnosztikára és ellátásra szoruló betegek.
A megkérdezettek nagy része a határ menti településekből érkezett, ám ez nem jelenti azt, hogy távolabbról nem érkeznek betegek, csak azt, hogy előfordulásuk százalékban mérve igen csekély.

A legtöbb szegedi orvosellátást igénybe vevő beteg romániai volt, nekik sokszor vagy olcsóbb az itteni szolgáltatásokat igénybe venni, vagy annyira nagy az ellátásbeli különbség, hogy a pénzkülönbözet eltörpül mellette. A Romániából érkezők jelentős százaléka másodvéleményt kér és az itteni kezelés mellett dönt.

A Szerbiából érkezettek nagy része Szegeden tanul, idő hiányában választják az itteni kezelést, kevesen döntenek az itteni szolgáltatások mellett a színvonalra hivatkozva.

A megkérdezettek nagy része átlagban évente legfeljebb 2-3-szor fordul orvoshoz, „csak ha muszáj”, ám az itt kezeltek 99%-a elégedett az árakkal, a szolgáltatásokkal és az egészségügyben dolgozók hozzáállásával.

Az itt diagnosztizált és/vagy kezelt betegek panaszai sokfélék: megfázás, in vitro kezelések, proktológiai, endokrinológiai, onkológiai időpontok, stb.

Az ide látogató betegek nagy része mind a diagnosztikai, mind a kezelési szolgáltatásokat igénybe veszi.

Észrevehető, hogy sok más turizmusfajtával ellentétben, az egészségturizmusban nem a pénz a mérvadó, hanem a végkimenetel.

Az ide látogató betegeknek, főleg ha nem beszélnek magyarul, sok nehézséggel kell megküzdeniük, ám mégis Szegedet választják. Ez is világosan rámutat arra a tényre, hogy nincs más fontosabb számukra, mint az egészségük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik