Belföld

Kedden a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk

24.hu
24.hu

2013. 04. 16. 07:00

A szegedi Boncz Ádám kapta meg a világon egyedüliként a Sorstalanság színpadi rendezői jogát. További holokauszt napi emlékprogramok Csongrád megyében.

A vészkorszak borzalmainak mintegy hatszázezer honfitársunk esett áldozatául.

Büszkeség a szegedieknek, hogy a fiatal, szegedi, most New Yorkban dolgozó színész, Boncz Ádám kapta meg Kertész Imre szerkesztőjének, Hafner Zoltánnak – aki a szegedi egyetemen végzett – közbenjárására a világon egyedüliként Kertész Imre Nobel-díjas művének, a Sorstalanságnak színpadra állításának szerzői jogát.. Az író ugyanis Boncz Ádámon kívül senkinek sem adta oda ezt a jogot. Ahogy arról korábban beszámoltunk: egy felolvasóestet a fiatal színész ma, kedden, a holokauszt emléknapon rendez is New Yorkban a regény alapján.

További holokauszt napi emlékprogramok Csongrád megyében kedden:

Hódmezővásárhelyre látogat a Holokauszt  Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából dr. Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) soros kanadai elnöke, Steven T. Katz, professzor, elnöki tanácsadó, valamint dr. Kathrin Meyer titkárságvezető.

A delegáció tagjai tíz órakor részt vesznek a Bethlen Gábor Református Gimnázium megemlékezésén, ahol Hende Csaba honvédelmi miniszter mond beszédet, majd a Holokauszt Múzeum programjain rendhagyó történelemórán és ünnepi megemlékezésen szólalnak fel a vendégek.

A Holokauszt  Magyarországi Áldozatainak Emléknapja kapcsán Hódmezővásárhelyen egész héten rendhagyó történelemórákkal várják a diákokat a vidéki  Magyarország egyetlen állandó holokauszt kiállításán. A tanulók a Holokauszt – Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen látottak segítségével könnyebben megérthetik és feldolgozhatják a vészkorszak szörnyűségeit, hiszen közvetlenebbül találkoznak a holokauszt borzalmaival, és húsvér emberek példáján keresztül érzékelhetik, mi az, aminek soha többet nem szabad megtörténnie.

A megemlékező programok Vásárhelyen 10 órakor a Bethlen Gábor Református Gimnázium földszinti aulájában kezdődnek, ahol Hende Csaba honvédelmi miniszter mond beszédet, a gimnázium diákjai az alkalomra készült színpadi műsort adnak elő, és megtekinthető lesz a diákok és pedagógusok alkotásaiból válogatott, a holokauszt témáját feldolgozó képzőművészeti kiállítás is. Az eseményen részt vesz dr. Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség soros kanadai elnöke, Steven T. Katz, professzor, elnöki tanácsadó, valamint dr. Kathrin Meyer titkárságvezető.

Ezt követően 11 órakor a Zsinagógában és a Holokauszt – Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen rendhagyó történelemóra keretében Steven T. Katz, professzor, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöki tanácsadója a hódmezővásárhelyi diákoknak beszél a holokauszt oktatás és emlékezés jelentőségéről. A nyilvános oktatási programokon Szőnyi Andrea, a USC Shoah Foundation nemzetközi oktatási főtanácsadója, a Zachor Alapítvány főigazgatója az elbeszélt történelem alkalmazásáról, Vanderstein Péterné Zsuzsa, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség tagja a zsidó kultúrkör kegyeleti szokásairól tart előadást.

A 12 órakor kezdődő „A Kegyelet forrása” címet viselő megemlékezésen köszöntőt mond Dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere, megemlékező beszédet tart dr. Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöke, valamint Dr. Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi  Zsidó Hitközség ügyvezető elnöke.

A program 14 órakor az „Embermentés a vészkorszak idején” című konferenciával folytatódik – érteítette minderről a Szeged24 -et Göbl Vilmos, a helyi polgármesteri hivatal sajtóreferense.

A Demokratikus Koalíció Szeged pedig arról tájékoztatott: kedden 14 órakor a párt két vezetőjével , Niedermüller Péterrel és Dr. Salamon Andrással emlékfát ültetnek a Roosesevelt téren, hogy felhívják a figyelmet az emlékezés, az emlékeztetés fontosságára és arra, hogy ilyen borzalomnak soha nem szabad megtörténnie.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.