Belföld

” A magyarság is veszített a zsidóság elhurcolásával”

Többek közt ez hangzott el azon a szegedi holokauszt napi megemlékezésen, ahol az ádozatok emlékére fát ültettek.

Mintegy félszázan voltak jelen az emlékfa ültetésénél, többek közt Szeged főrabbija, Markovits Zsolt és a városi Zsidó Hitközség több vezetője is. A szegedi zsidóság képviselői azt hangsúlyozták: az egész magyar társadalom megsínylette, hogy elhurcolták a vészkorszak idején a hatszázezernyi hazai áldozatot, köztük a zsidóságot.

Szegeden az egyik legnagyobb, mintegy hatezres lélekszámú zsidó közösség élt a holokauszt előtt, közülük csak kevesen tértek haza a haláltáborokból. A hitközségi vezetők többek közt azokra az épületekre utalva, melyekre méltán büszke a város, arra emlékeztettek: ezek zömét a zsidó közösség tagjainak köszönhetjük. A szegedi zsidóság vezetői úgy vélték: épp ezért a szegediek is kárvallotjai a városi zsidóság elhurcolásának, mert már nem soha nem tudjuk meg, hova fejlődhetett volna velük együtt annak idején Szeged.

A beszédek elhangzása után a jelenlévők elültették a megemlékezés fáját, melyen táblát is elhelyeztek, és a zsidóság hagyományai szerint kavicsokat raktak le az áldozatok emlékére. A fa és a tábla a Roosevelt téren őrzi mostantól a szegedi zsidó közösség áldozatainak emlékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik