Belföld

Megnyílt a Gyulai Művésztelep alkotóinak tárlata

A hazai realizmus legjobb képviselőinek kiállítása a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

A legrégebbi magyarországi alkotótelep, a több mint négy évtizedre visszatekintő Gyulai Művésztelep alkotóinak munkáiból nyílt nagyszabású kiállítás a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában – értesült a Szeged24 a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ sajtóreferensétől.

Elek András beszámolója szerint a tárlat eddig ebben a formában még be nem mutatott anyagát csaknem kétszáz műalkotás alkotja, a művésztelep eddigi munkáinak igazi keresztmetszeteként.

A sajtóreferens arról is tájékoztatott: a Gyulai Művésztelepre 1969 óta járnak hivatásos művészek és a pályára készülő fiatalok. A Tóth Tibor festőművész vezetésével kialakított sajátos arculat egyedülálló színfoltjává vált a magyar képzőművészeti palettának. Az itt alkotó művészek a realizmus jegyében, természetelvű ábrázolásmódban
dolgoznak, fő témájuk a kisember és környezete.

A festmények, akvarellek, grafikák, fotográfiák és plasztikák a magyar közelmúlt valóságába szociografikus érzékenységgel vezetik el nézőiket.

A régebbi és újabb alkotások az alapító tagok, Albrecht Júlia, Balogh Gyula, Lakatos József Péter, Marosvári György, Rácz Katalin, Szakáll Ágnes, Székelyhídi Attila és Tömpe Emőke mellett tanítványaik, Bodor Zoltán, Lukács
István, Szabó Éva Mária, Szőke Sándor munkái, valamint a később csatlakozott, hasonló szellemben alkotó művészek, köztük Győrffy Péter, Salamon György és Sáfár Pál művei. Két fotóművész, Horváth Balázs és Nagy Ottó, illetve a fiatal generációhoz tartozó Huszák Zsuzsanna, Oláh Katalin, Pethő Anikó és Vancsura Rita szintén képviselteti magát a vásárhelyi gyűjteményes kiállításon.

A tárlat június 2-ig látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik