Belföld
Hummeres-baleset(1)(960x640).jpg (hummer, ingyenes, )

Június végéig meghosszabbították a hummeres gázoló előzetesét

24.hu
24.hu

2013. 04. 12. 09:23

Meghosszabbította a Szegedi Törvényszék az előzetes letartóztatását annak a 34 esztendős osztrák férfinak, aki a gyanú szerint Hummerjével szándékosan elgázolt egy rendőrt tavaly október 11-én Apátfalván.

A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb június 22-éig előzetes letartóztatásban marad.

Az osztrák férfi ellen hivatalos személy ellen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi korábban 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, például hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.

A végzés indokolása szerint az elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára – a férfira akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság –, valamint arra tekintettel, hogy az osztrák állampolgárságú gyanúsítottnak magyarországi kötődése nincs, alaposan tartani lehet szökésétől, elrejtőzésétől.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő szerdán közölte, a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya iratismertetéssel befejezte a nyomozást a gyanúsítottal szemben. Hozzátette: az eljárás az úgynevezett vádelőkészítő szakaszba fordult, amely során az ügyészségnek harminc napja van a vádemelésre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.