Belföld

Indul a biciklis szezon a vonatokon

A vasúttársaság a hétvégétől a nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsikat közlekedtet.

A kerékpárosokat érintő fejlesztések folyamatosak, a vasúttársaság elkötelezett a biciklisek egyre jobb kiszolgálásában, hiszen évente több mint háromszázezer kerékpáros választja az utazásához és a kerékpárok szállításához a vonatokat. Ebből a szempontból a legnépszerűbb kiránduló célpont hazánkban a Dunakanyar, a Balaton, a Tisza-tó és a Fertő tó, ahová a hétvégétől egészen őszig nagy befogadóképességű kerékpárszállító járművek is járnak. Ezek előnye, hogy akár harminc bicikli szállítására alkalmasak, továbbá tíz lehajtható ülésen, illetve egy nyolc férőhelyes fülkében lehetséges a kerékpárokkal az együtt utazás. A kocsik praktikus, a bicikli felrakásának és levételének megkönnyítésére szolgáló nagyobb, oldalsó rakodó ajtókkal rendelkeznek.

Ezen felül a vasúttársaság az egész ország területén vonattal és kerékpárral kirándulók számára kedvezményes, 420 forintos túrajegyeket vezetett be. Ennek előnye, hogy az ország bármely területéről elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, egységesen 420 forintért lehet a bicikliket szállítani.

A MÁV-START Zrt. kiemelt céljai között szerepel, hogy a külföldre utazók számára is számos vonatán biztosítani tudja a kerékpárok szállítását. Kiváló úti cél lehet, a már 5 euróért megváltható nemzetközi kerékpárjeggyel Szlovákia, Románia, Horvátország, Szlovénia és Szerbia vagy a 10 euróért megvásárolható kerékpárjeggyel Ausztria, Lengyelország, Csehország és Németország.

A kerékpáros szolgáltatásokkal kapcsolatos aktuális információk ezen az oldalon találhatók.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik