Belföld

Tüntetnek a belvárosi kereskedők

Az önkormányzati tulajdonú üzletek magas bérleti díja miatt tiltakoznak a szegedi belvárosi kereskedők, akik szerint a polgármesteri hivatal nem hallgatja meg a panaszaikat.

“Helyzetünk évek óta kilátástalan. Ennek ellenére nem kaptunk segítséget!” – írják nyílt levelükben a szegedi belváros kereskedői, akik megelégelték az önkormányzat és az IKV Zrt. tétlenségét, és pénteken 8 órától a Polgármesteri Hivatal elé vonulnak. Már akik még megvannak.

Évről évre egyre többen adják vissza a boltot – szó szerint –, és fejezik be vállalkozásukat Szeged belvárosában. A bérleti díjak magasak, miközben a vevők száma folyamatosan csökken. A helyzet komolyságát mi sem bizonyítja jobban annál, mint hogy mind több és több az üresen kongó kirakat a Tisza Lajos körút, Széchenyi tér, Kelemen László és Somogyi utca által határolt részen, különös tekintettel a Fekete Sas és Kígyó utca környékére.

A boltosok azért demonstrálnak, hogy figyelmeztessék a polgármestert, a közgyűlést, illetve a város lakóit: az üzletek bérleti díjának napi, piaci viszonyoknak megfelelő rendezése évek óta nem történt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik