Belföld

Pénz, cégügyek és kirúgás a pénteki közgyűlésen

Pénteken ismét összeül Szeged város közgyűlése. Az ülésen több, éles vitát kiváltó napirendre is lehet számítani, elsősorban a városi tulajdonú cégek gazdálkodásával és vezetőivel kapcsolatban.

Pénteken reggel ismét ülésezik Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. A képviselők mintegy húsz napirendi pontban fognak dönteni, több közülük várhatóan éles vitát vált majd ki.

Először a közterület-rendelet módosítását, majd az Önkormányzat 2012. évi zárszámadásának és beszámolójának elfogadását tárgyalják a városatyák. Ezután a város biztosítási alkusz-váltása és a Pannon-Safe Kft-vel való szerződéskötés kerül napirendre.

A vagyongazdálkodási terv megvitatása után döntenek a képviselők még a pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdéseiben, majd a 100%-ban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2012. évi beszámolóját és ezévi üzleti tervét tárgyalják. Várhatóan ebben, és a veszteséges Szegedi Vásár és Piac Kft ügyvezetőjének visszahívásában lesznek a legnagyobb viták. Sódar István az IH igazgatója csütörtökön lemondott posztjáról. Bejelentése vélhetően összefüggésben van azzal, hogy az általa vezetett önkormányzati cég több mint 100millió forinttal tartozik szállítóinak, de veszteséges a Városi Televízió is.

Ugyancsak vita várható a Kalmár Ferenc sürgősségi indítványáról, mely a városi cégek vezetőinek jutalmazását és prémium feladatait tárgyalja: a most lemondott Sódar István az előterjesztés szerint például 3 millió forintot kapna.

Döntenek a városatyák az antiszegregációs terv felülvizsgálatáról, és tárgyalja még a közgyűlés dr. Bohács Zsolt indítványait, melyek biomassza és geotermikus energia felhasználásához kérik a képviselők hozzájárulását a Szegedi Hőszolgáltatónál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik