Belföld

Jövőre kész a győri aréna

Ősszel elkezdik építeni, s egy évvel később már át is adhatják az ötezer ember befogadására alkalmas győri arénát - idézi Borkai Zsolt polgármestert, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét csütörtöki számában a Kisalföld.

Hat éve kereste a létesítmény helyét, a Magvassy-csarnok szomszédsága mellett szólt a legtöbb szakmai érv, “a jelenlegi közlekedési és parkolási gondokat pedig az aréna felépítésével együtt megoldjuk” – mondta a sport- és városvezető a lap szerint.
A komplett tanulmányterv heteken belül elkészül, arról júniusban dönthet a kormány, amely – mint arról Borkai Zsolt március 27-i bejelentése nyomán az MTI korábban beszámolt – vállalná a munkálatok négy-ötmilliárd forintos költségeit.

(Nyitó képünk illusztráció!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik