Belföld

Szemereyné: Erős a magyarok iránti elkötelezettségem

A jegybankelnökségig emelkedő Matolcsy György helyén hétfőtől új fideszes képviselő ül az Országgyűlésben: Szemereyné Pataki Klaudia. A bokrétaavatótól a bocskaiig. Mintaadó villáminterjú.

Fontos embernek érkezett a Házba, vagy csupán gombot nyomogatni?

Az biztos, hogy nem gombot nyomogatni jöttem.

A zömnek ez a feladata.

Személyisége válogatja, ki mire alkalmas, s mit vállal. Én sosem menekültem a munka elől, szerencsére mindig sok tennivaló jött szembe velem. Jó ideje egyre magasabb lépcsőfokokra kell fellépjek.

Az index szerint ön egy rokonának, Matolcsy Györgynek köszönheti politikai karrierjét, sőt állítólag az Országgyűlésbe is Orbán jobbkeze lobbizta be önt.

Súlyos tévedés.

Ha nem ő, hát ki figyelt fel Szemereyné Pataki Klaudiára?

Automatizmus működött. Matolcsy György 2010-ben a Bács-Kiskun megyei listáról jutott az Országgyűlésbe. Távozásával a listán sorban szereplők közül a megyei választmány támogatásával én kerültem a parlamentbe. Matolcsy György miniszterként sem feledkezett meg a kecskeméti gazdaságfejlesztésről, így a mai napig remek munkakapcsolatot ápolunk. Olyannyira, hogy én már 2006 óta azokat a gazdaságpolitikai célkitűzéseket képviselem a városunkban, amelyek az ő koncepciójához kötődnek. A megyei jogú városok közül elsőként mi léptük meg a helyi iparűzési adó csökkentését, méghozzá 2007-ben. Mára be is érett a munka gyümölcse.

Ja hogy Kecskemét volt a Matolcsy-féle, mára országossá duzzadt unortodoxia kísérleti terepe?

Úgy valahogy. A kilencvenes években a városunkba települt termelő vállalatok adókedvezménye 2006-ra kifutott, s mi a terheik csökkentésével tartottuk meg őket.

Egymás között szó esik néha arról, hogy a Mercedes-beruházást még az előző, a ballib kormány szervezte le?

Olyan kompromisszumos fejlesztési politikát dolgoztunk ki, amit a helyi szocialisták is támogatni tudtak.

Elvarrva az előző szálat: rokona ön Matolcsynak?

Tisztán munkakapcsolatban állunk.

Rokonok?

Nagyon távoliak.

Vannak közös családi ebédek?

Dehogy vannak.

Amióta ismert, hogy jön a parlamentbe, hányan léptek önhöz bizalmaskodva azzal, hogy „ugye tudod, hogy én intéztem el neked a mandátumot”?

Szerencsémre két, számomra is fontos támogatóm van: a polgármester úr és a kormánymegbízott úr. Kerényi János úrral és Zombor Gábor polgármester úrral is dolgoztam együtt az elmúlt években. Tapasztalhatták, mire vagyok képes.

Láttam, a parlamenti patkóban ment a sok úrral meg hölggyel a pusziszkodás, a bemutatkozósdi.

Sok az ismerős, számos képviselővel volt már közös munkám.

Ha jól tudom, nem csillogó tekintetű polgári körös aktivistaként keveredett a politikába.

Nem. Hanem a vállalkozói oldalról.

Konkrétan?

Konkrétan 2000-ben Kecskemét vezetése nem engedélyezte az akkor általam képviselt cégnek, hogy a szezonon kívül bérbe vegye és hasznosítsa az önkormányzat termálfürdőjét.

Mire ön úgy döntött, politikus lesz, s belülről bomlasztja a rendszert?

Úgy döntöttem, politikus leszek, és belülről magyarázom el, hogy igenis van értelme együttműködni.

Elmagyarázta vagy leszkanderozta?

Elmagyaráztam, példát mutattam, majd eredményt értem el. Hivatalosan 2003-ban kaptam először közszerepet, amikor a turizmus révén a testület külső bizottsági tagja lettem. 2006-ban önkormányzati képviselőnek választottak, majd 2008-ban a Mercedes-beruházást felügyelő alpolgármesterré tett meg a testület.

Matolcsy tavaly decemberben a „járműipari képzéssel és kutatásfejlesztéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossá” nevezte ki önt. Szép hosszú nevű feladat. Parlamenti képviselőként is megtartja?

Nem.

És az alpolgármesterséget?

Azt természetesen igen.

Hogy lesz egyszerre két helyen?

Menni fog.

Indulhat jövőre az egyéni képviselőségért?

Van már gazdája a két kecskeméti képviselői helynek.

A pártlistára azért csak rákerül?

Nem tudni.

Nincs ígéret?

Nincs.

Bejönni egyetlen évre a Parlamentbe, az nem nagy üzlet.

Számomra már az hatalmas megtiszteltetés, hogy most itt lehetek. Aztán majd meglátják a vezetőim, miben tudok segíteni. Úgy gondolom, elég sokoldalú vagyok.

Szabad egy személyeset?

Igen.

Első parlamenti napján újragondolt, modernizált női bocskaiban tette le képviselői esküjét. Ez a munkaruhája, vagy ad esélyt néha a kiskosztümnek is?

Vannak kiskosztümjeim, de kiemelkedő alkalmakon ilyet hordok. A Mercedes bokrétaavató ünnepségén is magyaros jellegű viseletet öltöttem.

Fotó: Neményi Márton

Direkt erre a napra készült ez a redizájnolt szett?

Igen.

Van jelentése?

Jelképezi a magyar nemzet és a magyarok iránti elkötelezettségemet.

Magyar itt mindenki, nem? A büfésektől a honatyákon és honnőkön át a koronaőrökig. Magyar képviselők képviselnek magyarokat a magyar Országgyűlésben.

Nekem nagyon erős a magyarok iránti elkötelezettségem. Sokaknál ez nem egyértelmű.

Kiknél nem az?

Sokan még egy ilyen ruhát sem vállalnának fel, mint amit én most magamra öltöttem.

Tán mert úgy vélik, magyarok ők kommersz blézerben, öltönyben vagy farmerben is.

Én direkt nem az egyensötétkék-szoknyás, fehér inges, nemzetközi trendnek megfelelő ruhát választottam. Miért szégyellnénk, hogy van egy, a mai kornak és divatnak megfelelő, kifejezetten magyar viseletünk?

Hordanak ilyet páran a Házban, de inkább a Jobbikban divat a bocskai meg az atilla.

Sebaj.

Pártpolitikai jelentéssel is bír ez a ruha, bár ő szegény nem tehet róla. Olyan, mint a Nagy-Magyarország tetkó.

Utóbbi nekem nincs.

Ez jó hír.

Ha valaki elvállalja egy ország vagy egy település vezetését, az adjon mintát: öltözetben és viselkedésben egyaránt. És hogy valóban hasson az ember a polgárokra, kicsit többet kell mutatni, mint az átlag. Így, miután leegyszerűsödik a minta, követik, utánozzák őt. A mai világban sokan csak a külsőségekre adnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik