Belföld

Együtt a drogprevencióért!

Buthy Lilla

2013. 04. 10. 13:41

Több mint száz fő részvételével rendezett szakmai konferenciát a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a Hiemer-ház báltermében.

A tanácskozás az „Együtt a drogprevencióért!” című nyertes pályázat keretében valósult meg, jelen voltak többek között iskolai gyermekvédelmi felelősök és védőnők, KEF tagok, egészségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek és a Polgármesteri Hivatal munkatársai. A konferencián addiktológiai, jogi, rendőrségi-bűnmegelőzési, prevenciós és pszichológiai témákat tártak fel az előadók.

A Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tavaly februárban, 32 fő részvételével alakult újjá, hogy elősegítse a városi drogstratégia kialakítását és cselekvési program megvalósulását a fiatalok egészsége, védelme, valamint a kábítószer-fogyasztás megelőzése, csökkentése érdekében. A KEF „Együtt a dorgprevencióért!” című pályázatával 495.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Emberi Erőforrás Minisztériumtól a mai szakmai konferencia megszervezésére és egy drogprevenciós kiadvány megjelentetésére.

A tanácskozáson iskolában dolgozó gyermekvédelmi felelősök, iskolai védőnők, szülői munkaközösségek képviselői, a Székesfehérvári Diáktanács képviselői, a KEF tagjai, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének egészségfejlesztő munkatársai és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának munkatársai vettek részt.

A konferencia résztvevőit dr. Cser-Palkovics András polgármester, a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke köszöntötte, elsősorban szülőként szólt a hallgatósághoz: „Minden szerető szülőben, így bennem is gyakran felmerül a kérdés: vajon elegendő lesz-e az otthoni és az iskolai nevelés ahhoz, hogy megóvjuk gyermekeinket a drogfogyasztás csábításától, veszélyeitől?” A polgármester égető társadalmi problémának nevezte a kábítószer-fogyasztást, majd hozzátette: kell, hogy legyenek olyan szervezetek, testületek, egyesületek, melyek összefogják a segíteni tudó és kívánó szakembereket. Dr. Cser-Palkovics András szavai szerint a szükséges kormányzati források rendelkezésre állnak.

A konferenciát Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. Elmondta: a sport, a kultúra, a természetvédelem, az állattartás, és számos, értéket közvetítő tevékenység sokat segíthet azon, hogy a fogyasztók kilépjenek gyötrő élethelyzetükből. Szavai szerint hazugság, megtévesztés az, hogy a könnyűdrogok használatát nem követik az erősebb szerek.

Kiss Norbert megdöbbentő adatokat sorolt fel a dohányzással kapcsoltban: Székesfehérváron egy dohányzó tanuló naponta átlagosan 8,3 szál cigarettát szív el, a rendszeresen dohányzók 11, az alkalmi dohányosok körülbelül 3.3 szálat fogyasztanak. Durva számítások szerint a fehérvári gimnazisták naponta 18.500 szál, a szakközépiskolások 35.700 szál, míg a szakiskolások 20.300 szál cigit szívnak. Döbbenetes, hogy ez naponta több mint 70.000, heti átlagban 500.000, éves szinten pedig 27 millió szálat jelent. A helyettes államtitkár megköszönte a szakemberek munkáját és kiemelte: „A kormányzat az EMBERRE tekint! Nekünk az a dolgunk, hogy magát a személyt megmentsük! A 2014-2020 közötti időszakra megerősített prevenciós tervvel készülünk, és bízunk abban, hogy minél több forrást tudunk mozgósítani!”

A megnyitót követően számos szakmai előadást kísérhettek figyelemmel az érdeklődők. Szó esett többek között a kábítószerek fajtáiról, a szerhasználat tüneteiről és felismeréséről, valamint a büntetőjogi felelősségről és annak következményeiről. Ugyancsak a témakörök között szerepelt a hatékony megelőzés, a terápia és a kezelés lehetősége, a viszonyulás a biztonságos szerhasználathoz, illetve az összefüggés a társas kapcsolatok és az egészség között.

A konferencia Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, KEF alelnök záró gondolataival ért véget. Ezt követően a résztvevőket az előadásokkal és a helyi KEF munkájával kapcsolatos elégedettségi kérdőív kitöltésére kérték. A kérdőív kiértékelése szociológus bevonásával zajlik a konferenciát követően.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Debrecen, 2016. november 23.
Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.