Belföld

Pintér szerint a többség elégedett volt a havas mentéssel

hohelyzet(210x140)(1).jpg (hóhelyzet, )
hohelyzet(210x140)(1).jpg (hóhelyzet, )

A belügyminiszter közlése szerint azok, akik a saját bőrükön érezték, tapasztalták a márciusi rendkívüli hóhelyzet nehézségeit, jónak vagy kiválónak ítélték meg a mentésben részt vevők tevékenységét.

Pintér Sándor az Országgyűlési honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén beszélt erről. A tárcavezető a bizottsági ülésen, amelyen rendkívül nagy érdeklődés mellett a márciusi rendkívüli időjárási helyzet kezeléséről szóló belügyminisztériumi jelentést tárgyalták, azt mondta, a számos európai országot sújtó rendkívüli időjárás miatt Magyarországon volt a legrosszabb a helyzet. Ehhez képest rendkívül gyorsan és hatékonyan sikerült kiszabadítani az elzárt településeket, járhatóvá tenni az útvonalakat, s helyreállítani az áramszolgáltatást – közölte, s kiemelte, hogy a mentési munkálatokért az EON Zrt.-től, valamint az olasz nagykövetségtől is elismerő leveleket kaptak.

Pintér Sándor ezen felül külön felmérést végeztetett arról, hogy az állampolgárok hogyan ítélték meg a mentési munkálatokat. Elmondta, hogy a legjobb eredmény Hajdú-Bihar megyében született, ahol sokakat – csaknem 54 ezer embert – érintett az áramszolgáltatás kimaradása, s itt az emberek 76 százaléka kifejezetten jónak vagy nagyon jónak találta a helyzet felszámolását. A legrosszabb eredmény közepes lett, ez a fővárosban született.

A belügyminiszter leszögezte, hogy az első közúti baleseteket leszámítva a katasztrófahelyzetben senki sem sérült meg, senki nem hűlt ki, élet nem került olyan veszélybe, amelyet ne tudtak volna elhárítani. A katasztrófavédelem új irányítási rendszere jól vizsgázott.

A Belügyminisztérium a márciusi rendkívüli hóhelyzet kezeléséről egy 6,5 oldalas jelentésben foglalta össze a történteket, s a tapasztalatokat. Pintér Sándor viszont kiemelte, hogy ezen felül rendelkezésre állnak a több száz, illetve több ezer oldalas műveleti naplók is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik