Belföld

A Marcal nem apad: egész éjjel védekeztek az ár ellen

Stagnál a Marcal Egyházaskesző és Nemesgörzsöny körzetében; vasárnap éjszaka több mint 200 önkéntes és hivatásos dolgozott a gátakon.

Még nem csökken a Marcal vízállása Veszprém megyében, folytatódik az árvízi védekezés a folyó mentén – tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn.

Révész András közlése szerint stagnál a Marcal Egyházaskesző és Nemesgörzsöny körzetében; vasárnap éjszaka több mint 200 önkéntes és hivatásos dolgozott a gátakon.

Hozzátette: hétfő reggel folytatódott a munka, és egészen addig tart, amíg nem indul meg az apadás. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei Egyházaskesző mellett mára várják a Marcal apadását.

Hétfőn továbbépítik Nemesgörzsönynél az úgynevezett jászolgátat (két pallósor közé döngölt föld), amely megakadályozza, hogy tovább áradjon a folyó Marcaltő irányába – tájékoztatott a szóvivő.

Újabb hidat nyitottak meg ideiglenesen a személyautó-forgalom előtt: a 8408-as úton a Marcaltő és Rábaszentandrás közötti kis hídon a védekezés idején közlekedhetnek a személyautók, így kis kerülővel el lehet jutni Marcaltőről Egyházaskeszőre – közölte Révész András.

Veszprém megyében jelenleg három útszakasz van lezárva árvízi védekezés miatt – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik