Belföld

Már jogszerű az Együtt 2014 kampánya

bajnai (bajnai, )
bajnai (bajnai, )

Az adatvédelmi hatóság vezetője megszüntette az Együtt 2014 toborzó akciójával kapcsolatos adatvédelmi vizsgálatot.

 

Korábban allampolgári bejelentés alapján kezdett vizsgálódni Péterfalvi Attila. Az állampolgár azért fordult a hatósághoz, mert állásontja szerint az Együtt 2014 Mozgalom a Facebook közösségi felületen folytatott adatgyűjtése számos törvényi rendelkezést sért. A beadvány készítője aggályosnak találta például, hogy az oldalon regisztrálók hozzájárulnak személyes és érzékeny adataik harmadik személynek való továbbításához. Az adatokat ugyanis a nyilatkozat szerint a jogutód is kezelheti, ugyanakkor a jogutódot nem nevezik meg. Az állampolgári beadványról egyébként a Heti Válasz szerzett tudomást először.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője ma válaszolt a beadványra: ebben kimondja, hogy megszünteti a vizsgálatot. “A hatóság tudomásul vette és nyugtázta azokat a technikai jellegű módosításokat, melyeket korábbi kérésével összefüggésben az Együtt 2014 nevében a Haza és Haladás Egyesület végrehajtott. A hatóság tudomásul vette, hogy a nyilatkozatból a harmadik államokra vonatkozó részt a Haza és Haladás törölte. Ennek megfelelően az Egyesület a jövőben sem fog más adatfeldolgozót igénybe venni, mint amelyet a magyar jogszabályok és az EU-irányelv is lehetővé tesz. Mindezek fényében, a hatóság az állampolgári bejelentés alapján indult vizsgálatot megszüntette, együttműködésünket pedig megköszönte” – olvasható a hatóság közleményében.

A Fidesz a közlemény kiadása után bocsánatkérésre szólította fel Bajnai Gordont, mert – álláspontjuk szerint – az Együtt 2014 “tisztességtelen adatgyűjtése” a kormánypárt szerint akár a 2014-es választások tisztaságát is befolyásolhatja.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: Bajnai Gordon pénteken gyakorlatilag beismerte, hogy törvénytelenül gyűjtött adatokat a magyar emberektől, és csak az adatvédelmi hatóság felszólítása után hagyta abba a törvénysértést. “Felháborítónak tartjuk, hogy az Együtt 2014 nem talál kivetnivalót abban, hogy a magyar állampolgárok legérzékenyebb adatait külföldre továbbítja” – írta, hozzátéve: Bajnai Gordon heteken át titkolta, hogy miféle politikai és nem politikai célokra használják a magyar emberek adatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik