Belföld

Gyöngyvirág lett az átányi Leninből

Van úgy, hogy az államigazgatás tényleg teszi a dolgát. De ettől még nem lesz jobb nekünk.

A nap fontos híre (az átányiaknak, a domoszlóiaknak és a parádiaknak feltétlenül), hogy eljött a várva-várt nap: lecserélik az önkényuralmilag csúnya nevű utcatáblákat, és ezzel együtt ingyen cserélik az állampolgárok okmányait is.

A Heves Megyei Kormányhivatal a járási okmányirodák kitelepülésével, munkatársaik helyszíni ügyintézésével segíti a gördülékeny rendszerváltást.

(Az önkormányzati törvény módosítása értelmében közterületek nem viselhetik olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. A tilalom vonatkozik olyan szervezet nevére is, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlen összefüggésbe hozható – olvasható az MTI hírében.)


Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Mindennek nyomán Átányban a Lenin utcát Gyöngyvirág utcának, a Ságvári Endre utcát Orgona utcának, az Előre utcát Tavasz utcának, az Úttörő utat Ősz utcának, a Sallai utcát Nyár utcának nevezik már.

Domoszlón a Ságvári Endre út ezentúl Sport út, a Marx Károly út Tölgyfa út, a Szamuely Tibor út Orgona út, a Lenin út Malom út lesz. A legjobban azért azok jártak, akiknek nem kell teljesen új utcanevet megjegyezniük. A Mező Imre útból tudniillik Mező út,a Kun Béla útból Kun út, a Rózsa Ferenc útból pedig Rózsa út lett. Lehet, hogy ez utóbbit Rózsa György intézte el, aki biztos régóta szeretné, ha utca örökítené meg a nevét.

Parádsasváron a Ságvári Endre út új neve Gesztenyés utca, Sirokban a Lenin út Liget út lett, a Ságvári út pedig a Béke út elnevezést kapta. Más érdekes nem történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik