Belföld

A kultúrharc a rendszerváltással egyidős

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója a Magyar Nemzetben elítéli a kultúrharcot.

Egy demokráciában természetszerű, hogy éles politikai érdekellentétek vannak, ez alól nem kivétel a kultúrpolitika sem – mondta a lapnak Pápay György, aki szerint „nem lehet célja a kulturális irányításnak egyes irányzatok vagy nézetek teljesen egyoldalú támogatása mások rovására, noha gyakorlatilag a rendszerváltozás óta kultúrharcos időket élünk. A kultúrpolitika általában különböző botrányokról, kinevezésekről és kifizetésekről szól. Az intézet arra törekszik, hogy ne csak ebből a nézőpontból tekintsen a kultúrára, hanem szélesebb perspektívából – tette hozzá az igazgató..

Pápay György úgy látja, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) körüli vita, mint az egyik legfontosabb kultúrpolitikai kérdés nem kerülhető meg, ezért elemzik az MMA körüli viták sajtóvisszhangját. Nem kizárt, hogy az intézet olyan konkrét ügyekben, mint a pályáztatás versus kinevezés a vezető posztokra, konkrétan is állást foglal, de alapvető feladata a háttérmunka, hiszen „sokszor úgy tűnik, hogy bizonyos kultúrpolitikai döntések különböző intuíciók alapján születnek, és nem feltétlenül támasztják őket alá adatok vagy körültekintő elemzések”. Ez régóta általános jellemzője a kultúrpolitikai döntéshozatalnak, amin az igazgató szerint változtatni kellene.


Fotó: Neményi Márton

Pápay szerint nem alaptalan az a vélemény, hogy kulturális életünk működése túlságosan is államfüggő, hiszen nagyon kicsi és nyelvileg zárt kulturális piacról van szó. „Ahol állami szerepvállalás van, ott megerősödik az a mentalitás, hogy a kulturális szféra szereplői megszokják és el is várják az állami források meglétét. Az biztos, hogy az állam teljes kivonulása összeomláshoz vezetne ezen a területen. Viszont, különösen a mostani gazdasági helyzetben, nem tűnik fenntarthatónak az a gyakorlat sem, hogy minden kulturális kezdeményezést az állam finanszírozzon.” Ugyanakkor az, hogy egy országnak milyen a kultúrája, nagyban hozzájárul megítéléséhez, és a kulturális teljesítmények jobban el tudnak helyezni egy országot az európai térképen. De a nemzetgazdasági haszonról sem szabad elfeledkezni, hiszen a kulturális látnivalók, programok a turisztikai versenyképességet is fokozhatják – mondta a Magyar Nemzetnek az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik