Belföld

Szijjártó irányít

Csapucha Adrienn

2013. 03. 30. 09:02

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárához került a Nemzeti Külgazdasági Hivatal vezetése.

Az erről szóló rendeletmódosítás a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. Ebben rögzítik, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal irányítását – amely eddig a nemzetgazdasági miniszterhez tartozott – a kormányfő a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára útján látja el.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt kedden jelentette be, hogy a külgazdasági hivatal a kereskedőházakkal együtt ehhez az államtitkársághoz kerül. A HITA feladata – mint az honlapján olvasható – egyrészt a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása, másrészt a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.