Belföld

Megrohamozták a boltokat

Az M1 híradó tapasztalata szerint húsvéti ételekből háromszor annyi fogyott, mint szokott.

A budapesti Vásárcsarnokban a legtöbben a hagyományos érlelésű, sóval pácolt húsokat keresik. Körülbelül 20-30 mázsa fogyott el ezekből, ami az éves sonkafogyasztás körülbelül 90 százalékát teszi ki a boltunkban – nyilatkozta a Híradónak Agonács Tamás, az Agonács és Társa eladója.

Egy zöldséges háromszor annyi tojást és kétszer annyi tormát adott el a héten, mint általában szokott.

A boltokban már fogytán vannak a csoki nyulak. Idén a minőség nyert az árral szemben. A tejcsokoládés figurák sokkal kedveltebbek lettek ebben az évben, mint a tejbevonó-masszából készültek, hiszen a vásárlók érzékelhetően egyre inkább odafigyelnek arra, hogy amit vásárolnak, az magas minőségű legyen – fogalmazott Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

Az élelmiszerbiztonsági hivatal szakemberei is nyitva tartják a szemüket: húsvét hétfőig folyamatosan ellenőrzik az üzleteket. Március eleje óta 2500 helyet vizsgáltak meg, és összesen 20 millió forint bírságot szabtak ki. 10 tonna élelmiszert kellett kivonni a forgalomból, ez elsősorban állati eredetű élelmiszert, húst jelent, emellett  egymillió jelöletlen tojást is eltávolítottunk a polcokról – összegezte az eredményeket Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.

Egy átlagbevásárlás az ünnepekre 15 ezer forint körül van. Íme az árak négy áruházlánctól és négy piacról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik