Belföld

Elismernék a melegházasságot Fodorék

Fodor-Gabor(960x640)(1).jpg (fodor gábor, )
Fodor-Gabor(960x640)(1).jpg (fodor gábor, )

Teljes jogegyenlőség, többpilléres nyugdíjrendszer és egykulcsos adó - egyebek mellett ezt szorgalmazná a rövidesen megalakuló Magyar Liberális Párt - írja a Népszabadság.

Néhány héten belül hivatalosan is megalakul a Magyar Liberális Párt, amely az egykori SZDSZ-szavazók és az érdemi képviselet nélkül maradt liberálisok megnyerését tűzi ki célul – írja a Népszabadság.

A lap felidézte, hogy Fodor Gábor volt szabad demokrata pártelnök korábban azt mondta: “A baloldalon láthatóan nagy a tülekedés, de egyetlen érdemi erő sincsen, amely a liberális értékeket kompromisszum nélkül képviselné. Ezért kell egy liberális párt. Türelmesen vártam, de nem csinálta meg senki. Ezért vállalom fel én.”

A Népszabadság, a birtokába került dokumentumra hivatkozva, azt írta: a párt programjában a progresszív adózás helyett valódi egykulcsos adót szorgalmaznak, és a forint árfolyamának egyoldalú euróhoz kötését javasolják. A programjukban minél kisebb és decentralizált állam, a deprivatizáció leállítása, a szabad piaci versenyhelyzet megteremtése, egy több-biztosítós, de vizitdíj nélküli egészségügyi és újra többpilléres nyugdíjrendszer is szerepel. A párt terveiben szerepel a teljes jogegyenlőség, így például a melegek házasságának elismerése és a romákkal szembeni pozitív diszkrimináció kiszélesítése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik