Belföld

Biszku-ügy: levéltárban nyomoznak az ügyészek

Megkereste az ügyészség a parlament nemzetbiztonsági bizottságát, és előzetes jóváhagyást kért az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található iratok kutatásához a Biszku-ügyben - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina a lapnak azt mondta: a kutatómunkát nem levéltári szakértők, hanem ügyészek végzik majd, hiszen az ő ismereteik szükségesek az eset tanulmányozásához. Az ügyészek az előzetes jóváhagyás megérkezése után nyomban munkához látnak, ehhez már megtették az előkészületeket.

Biszku Bélát jelenleg három bűncselekménnyel gyanúsítják. A volt belügyminisztert szeptemberben vette őrizetbe a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az 1956-os sortüzekkel kapcsolatban háborús bűntettel, október elején a rendőrség akkori túlkapásai miatt pedig bűnpártolással is meggyanúsították.

Később lőszerrel visszaélés miatt is meggyanúsították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik