Belföld

Lakásban is lehet aláírást gyűjteni

Törvényesen lehet aláírásokat gyűjteni bizonyos feltételek mellett a jövőben az állampolgárok otthonában, miután az Országgyűlés kedden elfogadta fideszes képviselők erre vonatkozó indítványát.

Az adatvédelmi törvény hétfőn benyújtott módosítását 251 igen és 3 nem szavazattal – kivételes sürgősséggel – hagyták jóvá a képviselők.

A fideszes előterjesztők – Cser-Palkovics András, Vas Imre és Gyopáros Alpár – szerint javaslatuk egyensúlyt teremt a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánszféra védelme között.

Rögzítették, hogy munkaszüneti napokon vagy gazdasági célból nem lehet felkeresni az állampolgárokat otthonukban, a személyes adatokat pedig az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően kell kezelni.

A módosítás előzménye, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, Péterfalvi Attila múlt kedden azt közölte: adatvédelmi szempontból nem elfogadható, hogy aláírásokat lakásokban gyűjtsenek. Állásfoglalást azzal indokolta: az aláírások ilyenfajta gyűjtése magában rejti annak kockázatát, hogy az adatkezelők lakcím szerinti bontásban listázzák a polgárokat, és esetleg úgynevezett “negatív listákat” állítanak össze azokról, akik nem kívánnak részt venni egy adott kezdeményezésben.

A NAIH álláspontja szerint közterülehttp://login.24.hu/Article.mvc/Addten lehet aláírásokat gyűjteni, azonban ebből a célból tilos az állampolgárokat otthonaikban felkeresni – összegezte álláspontját, jelezve, hogy ellenkező esetben a pártok tevékenysége az érintettek zaklatásának minősülne, ami súlyosan sértené a polgárok magánszféráját és a tisztességes adatkezelés követelményét.

Az adatvédelmi törvény módosítását kezdeményező fideszes képviselők is azt írták, a jogszabály jelenleg nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy két alkotmányos alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánszféra védelme közötti egyensúly hogyan teremthető meg. Javaslatuknak ezért éppen az a célja – magyarázták -, hogy az otthonokban zajló aláírásgyűjtéskor egyszerre legyen biztosítva a tisztességes adatkezelés követelménye, a magánszféra védelme és az, hogy az állampolgárok véleménynyilvánítása ne ütközzön akadályba.

Azok tehát, akik az állampolgárokat véleményük megismerése miatt keresik fel otthonukban, kötelesek a magánszférát tiszteletben tartani és az adatvédelmi törvény rendelkezéseinek megfelelően eljárni – rögzítették.

A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik