Belföld

Lázár János: 2014-ben elszámolunk

Orbán istenkedik, Martonyi kiigazít, Varga Mihály kitör, Deutsch nyilasozik. Dumák az év tizenkettedik hetéből.

Lehet, hogy Magyarország még nem diktatúra, de már van jelölt a diktátori állásra, sőt, a casting is megvolt.

Majtényi László alkotmányjogász (ATV, március 18.)


Fotó: Neményi Márton

A nagyon gyors jogalkotási lendületben mi is elkövettünk hibákat, amelyeket túlnyomórészt már kiigazítottunk.

Martonyi János külügyminiszter (Délmagyar.hu, március 18.)

 

Abban a pillanatban, hogy kormányra kerülünk, Gyöngyösi Márton lesz a külügyminiszter, Szaniszló Ferenc pedig a médiahatóság élére kerül.

Vona Gábor Jobbik-politikus (Facebook.com, március 18.)

 

Vonják vissza ennek a Szaniszló nevű elmeháborodott zsebnyilasnak a díját!

Deutsch Tamás Fidesz-politikus (Facebook.com, március 19.)

 

Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter Szaniszló Ferenchez intézett leveléből (Origo.hu, március 19.)


Fotó: MTI / Kovács Attila

Most először történt meg, hogy külső erőszak nélkül, hazai politikai erők számolták fel a parlamentáris jogállamot.

Debreczeni József DK-politikus (Kisalföld.hu, március 20.)

 

Szomorú, ha egy kormány úgy gondolja, hogy az egyik oldal kormánya, és nem kormánya a másik oldalnak.

Lengyel László politológus (ATV, március 20.)

 

Az egyik ilyen kitörési pont, ha kiszámíthatóvá válik az állam működése, és csak a szükséges jogszabály-módosítások történnek meg.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (Helyi Téma, március 20.)

 

Van még egy évünk, 2014-ben elszámolunk.

Lázár János miniszterelnökségi államtitkár (hvg.hu, március 21.)

 

Olykor nem partnerként, hanem eszközként kezelik az újságírókat.

Krassó Ákos újságíró, a Fidesz-frakció volt sajtófőnöke (Heti Válasz, március 21.)

 

Egyre több a diplomás, és egyre kevesebb az értelmiségi.

Pataki Ferenc szociálpszichológus (168 Óra, március 21.)

 

Demokratikus jogállamban nem létezhet korlátlansággal felruházott hatalom.

Stumpf István alkotmánybíró (Somogy Online, március 22.)

 

Ha fölmentünk a sztrádára, onnantól kezdve a Jóisten kezében vagyunk.

Orbán Viktor miniszterelnök (Magyar Rádió, március 22.)


Fotó: MTI / Kovács Attila

Ha a Fidesz kottájából játszunk, nehezen lesz kormányváltás.

Karácsony Gergely PM-politikus (FN24.hu, március 22.)

 

Sokan keveset, kevesen sokat kapnak.

Ángyán József az állami földpályázatokról (Zalai Hírlap, március 22.)

 

A cél az, hogy az állam egyre kisebb szerepet játsszon a művészeti élet irányításában.

Halász János kulturális államtitkár a Magyar Művészeti Akadémiáról (Magyar Hírlap, március 23.)

 

Nyomot hagyni lelkekben, s nem véraláfutásokat.

Ókovács Szilveszter, az Állami Operaház főigazgatója (Magyar Nemzet, március 23.)

 

Porcelánboltban ténferegve az egér is tud kárt okozni.

Tamás Ervin újságíró (Népszabadság, március 23.)

 

Orbán Viktor felismerte, hogy a régi típusú parlamentarizmus bajban van. Ezért szüntette meg.

Tamás Gáspár Miklós filozófus (Hír TV, március 24.)


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Mára odáig jutott, hogy hatalma formailag is korlátlan.

Krémer Ferenc szociológus Orbán Viktorról (Galamus.hu, március 24.)

 

A szöveg megszűnt alkotmány lenni, Magyarországnak már nincs alkotmánya.

Vörös Imre volt alkotmánybíró az alaptörvény negyedik módosításáról (Vasárnapi Hírek, március 24.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik