Belföld

Szombat este elsötétül Budapest

A díszkivilágítás helyett egy ötméteres órásgyertya jelzi, ütött a Föld órája.

Közel 1400 régi gyertyából, gyertyacsonkból öntött, ötméteres óriásgyertyát gyújtanak meg Budapesten a Föld órája alkalmából. A szervező, a Természetvédelmi Világalap (WWF) március eleje óta gyűjtötte a gyertyákat.

Idén a kampány mellé állt Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, továbbá válogatott kézi-, illetve kosárlabdázók, hogy hivatásukon keresztül hívják fel a figyelmet a globális éghajlatváltozás és a túlzott energiafogyasztás problémájára.

A szombati program Tóth Vera élő koncertjével indul a WestEnd tetőkertjén, majd 20 óra 30 perckor a WWF Magyarország ünnepélyesen lekapcsolja Budapest díszvilágítását. Az elsötétülés után Erőss Zsolt hegymászó gyújtja majd meg az óriásgyertyát. Ezt követően gyertyafényes ünnepség során biciklivel működtetett DJ-pult szolgáltatja a zenét, és afrikai hangszereken játszó dobosok és tűzzsonglőrök szórakoztatják a látogatókat.

Vancouver gazdagodik, sportosodik

Idén egyébként a kanadai Vancouvert választotta 66 város közül a szombati Föld órája nemzetközi fővárosává a WWF. A csoport az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén mutatott erőfeszítéseiért választotta a Kanada nyugati partján fekvő várost, amelyet rendre a legélhetőbb települések közé sorolnak a különböző összesítések. Noha Vancouver lakossága és gazdasága folyamatosan nő, a járműhasználat csökken, a gyaloglók és a bicikliző emberek száma ugyanakkor emelkedik.

A város Greenest City 2020 elnevezésű programjában többek közt célul tűzte ki, hogy az új épületek karbonsemlegesek legyenek működésükben, hogy több legyen a „zöld” munkahely, a helyiek pedig útjaik 50 százalékát gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel tegyék meg.

Dubaitól New Yorkig

A Föld órája 2007-ben Ausztráliából indult, mára a világ legnagyobb klímavédelmi megmozdulásává nőtte ki magát: Tavaly 147 ország csatlakozott a kampányhoz, és olyan, világszerte ismert épületek borultak sötétbe helyi idő szerint fél kilenctől egy órára, mint a kínai nagy fal, a világ legmagasabb épülete, a dubai Burdzs Kalifa, a párizsi Eiffel-torony, az athéni Akropolisz, a londoni Buckingham-palota, a római Colosseum és az Empire State Building New Yorkban.

Magyarországon 2009-ben szerveztek először országos kampányt, 2012-ben már 93 település, 467 vállalat és intézmény, valamint csaknem 9 ezer magánszemély mutatott példát környezettudatosságból, és regisztrált a foldoraja.hu weboldalon – emlékeztetett Fáth Ákos, a WWF Magyarország megbízott igazgatója.

A gyertyagyűjtő kampányban a Hír24-et kiadó Sanoma is részt vett, melynek lapja, a National Geographic magazin a Föld órája kiemelt médiatámogatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik