Belföld

A Fidesz szerint szürreális, hogy az MSZP beszél hitelességről

Mélyponton van az Orbán-kormány hitelessége, ugyanakkor gazdaságpolitikája miatt az állam hitelállománya csúcspontra ért - jelentette ki Burány Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője. A Fidesz visszavágott.

Mint mondta, mind több jel mutat arra, hogy ez a mélyrepülés folytatódik, és ennek következtében az sem zárható ki, hogy át kell írni a költségvetést.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat friss adatait idézve kiemelte, hogy mintegy 670 ezren keresnek állást, az álláskeresők száma egyetlen hónap leforgása alatt 30 ezerrel, a múlt év végi állapotokhoz képest 110 ezerrel nőtt. Az új, betöltetlen állások száma mindössze 22 ezer 700 – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint nemcsak az egymillió új munkahely “üres és hazug ígéretéhez képest”, de minden normális tendenciához képest “kirívó ez a kontraszt”.

Burány Sándor véleménye szerint a kormány elveszítette az adósság elleni harcot. A kormány adatai szerint az adósságráta 80,5 százalék, ez a mutató utoljára 2009-ben volt ezen a szinten – fűzte hozzá.

Az Államadósság Kezelő Központ számai szerint történelmi csúcsra ért a költségvetés adósságállománya, és ezzel párhuzamosan 308 forint felett is járt az euró – mondta a politikus.

Fidesz: szürreális, hogy az országot tönkretevő MSZP hitelességről beszél

A Fidesz szerint szürreális, hogy az országot tönkretevő és csúfosan megbukó MSZP hitelességről beszél. Amikor a baloldal az államadósság szintjét elemzi, saját kudarcba fulladt politikája bizonyítványát elemzi. Az országnak azért van óriási államadóssága, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormányok csak hitelekből tudtak megélni és tehetségtelenek voltak a kormányzáshoz – írta a frakció.

A közlemény szerint az államadósság az MSZP kormányzása alatt nőtt a GDP 52 százalékáról 82 százalékra, a devizaadósság pedig csaknem megduplázódott. “Szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal, amely nyakig eladósította az országot, a Fidesz-kormány egy fillér hitelt sem vett fel, kamatostul törleszti a baloldal által hátrahagyott adósságot és intézkedések sorával segíti a bajba jutott devizahiteleseket otthonuk megmentésében”.

A kormány elérte azt is, “hogy ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor”, és hogy csökkentik a családok terheit. A Fidesz-kormány megtartotta az emberek bizalmát és támogatását, mert sorra teljesíti vállalásait.

Az MSZP azt ígérte, hogy nem emeli a gáz árát, aztán háromszorosára emelte, és a szocialista párt volt az, amely kormányzása idején “költségvetési adatokat hamisított és elherdálta a nemzeti vagyont”, és ugyancsak a szocialista párt az, amely “orránál fogva vezette a magyar lakosságot a devizahitelek csapdájába és a folytonos megszorításokba”.

A baloldal az, amelynek politikusai ma is telehazudják a világot és elérik, hogy Brüsszeltől Washingtonon át a német gyermek tévéműsorokig hazugságokat állítsanak Magyarországról – áll a Fidesz-frakció közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik