Belföld

Tovább tárgyalnak a hallgatói szerződésről

felsooktatas(210x140)(4).jpg (felsőoktatás)
felsooktatas(210x140)(4).jpg (felsőoktatás)

Folytatja a korábban a hallgatói szerződés ügyében megkezdett tárgyalásokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - erről döntött a hallgatói szervezet pénteki gödöllői közgyűlésén.

Az egyhangúlag elfogadott állásfoglalás szerint azzal bízták meg az elnökséget, hogy a jelenlegi körülményekhez képest a hallgatói szerződés feltételrendszerét elfogadhatóbbá tegye, azokra a hallgatókra nézve is, akik azt már aláírták.

Nagy Dávid elnök az MTI-nek azt mondta: szeretnék, ha minél előbb, de legkésőbb a Felsőoktatási Kerekasztal mandátumának áprilisi végéig megszületne az új hallgatói szerződés.

A HÖOK az MTI-hez eljuttatott dokumentumban leszögezte: továbbra is az a véleményük, a jelenleg hallgatói szerződés néven ismert konstrukció nem alkalmas arra, hogy valódi eredményt hozzon a fiatal diplomások elvándorlásának megfékezésében, sőt büntető filozófiájával kontraproduktív hatást ér el. Szakértői állásfoglalások születtek arról, hogy a szabályozás sérti az Európai Unió alapértékeit és Magyarország alaptörvényét is – tették hozzá, és csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy a közösségi intézmények csaknem másfél év után sem jártak el ez ügyben, az Országgyűlés pedig időközben alkotmányos lehetőséget teremtett a hazai jogi aggályok kivédésére.

Az állásfoglalásban kitértek arra is, hogy a munkacsoportülések, valamint az azokhoz kapcsolódó tárgyalások során több változtatásra vonatkozó elképzelést ismerhettek meg, így ha a diploma megszerzését követő húszéves intervallumban a diplomás a felsőoktatásban, állami ösztöndíjas képzésben eltöltött idejének megfelelő hosszúságú időt magyarországi joghatóság alá tartozó munkaviszonyban vagy vállalkozóként dolgozik, minden egyéb vonatkozó kötelezettsége alól mentesül.

Az egyéb mentesítő körülmények fennállása esetén a kötelezettség alóli felmentést nem kell igényelni, az automatikusan megtörténik, az átmeneti munkaképtelenség, valamint a regisztrált munkanélküliség – egyfajta garanciaként – beleszámít az elvárt teljesítési időszakba, oly módon, hogy a regisztrált munkanélküliség első hat hónapját egyszeres, a hatodik hónapon felüli hónapokat pedig kétszeres szorzóval kell számítani.

A tárca azt is javasolja, hogy az állami ösztöndíj esetleges konkrét visszafizetése alapesetben 15 éves futamidejű, egyenlő részletekben törlesztendő hitelként értelmezendő, a tőkerészt a Központi Statisztikai Hivatal szerinti éves infláció mértékével évente indexálják – írták.

Nagy Dávid saját indítványaikról elmondta: azt szeretnék, ha a diplomás közalkalmazottként helyezkedik el, akkor a munkaviszonya magasabb szorzóval számítson bele a hazai munkaviszonyban eltöltendő időbe. Azt is javasolják, hogy számítson bele egyszeres szorzóval a doktoranduszként eltöltött idő, és a közalkalmazotti jogviszony hatodik hónapján felüli hónapok kétszeres szorzóval.

Indítványozzák továbbra is, hogy a magyarországi joghatóság alá tartozó munkaviszonyba számítson be a diákmunka, valamint a felsőoktatási tanulmányok megkezdése előtt megkezdett munka is. Javasolják azt is, hogy a gyakorlati félév számítson bele a hazai munkaviszonyba és a felsőoktatásban eltöltött időbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik